Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - TANULMÁNY - Tengely Adrienn: Az egyházak és a nemzetiségi kérdés 1918-ban
16 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) lünk olyan véleményeket, hogy kész tények előtt állnak, amelyeken már nem tudnak változtatni.69 A felvidéki püspökök is lehetőségeikhez mérten eleget tettek a prímás felhívásának, aki Károlyihoz intézett november 28-i levelében arról tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy egyházmegyéjük területén mindent elkövettek, hogy kioktassák a nemzetiségi vidékek papjait és népét a kormány nemzetiségi politikájáról, amely a Magyarországhoz való hűséget fokozhatja.70 Ügy tűnik, hogy Csemoch november első felében — úgy, mint sokan mások — még őszintén hitt a Felvidék megmentésének lehetőségében. Még Hlinkával is kereste az érintkezést a szlovákság megnyerése érdekében november-december folyamán, de ez nem vezetett eredményre, mivel állítólag a Vatikánból leintették a rózsahegyi plébánost, ugyanis a Szentszék politikájának jobban megfelelt a Felvidék Csehországhoz való csatolása.71 De nemcsak a Felvidéken történtek ilyen kísérletek. Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök november 21-én a románsághoz intézett egy körlevelet, amelyben kifejtette, hogy az új rendszerben a románság minden régi óhaja teljesülhet és lehetőséget kapnak egyházi, kulturális és gazdasági fejlődésükre, de ezért cserébe legyenek bizalommal a magyarság iránt és szeressék a magyar hazát.72 A nemzetiségi lelkipásztorok nemzeti törekvései A katolikus szlovákok A Magyar Római Katolikus Egyház híveinek 15,52 %-a volt szlovák nemzetiségű az 1910-es népszámlálás adatai szerint.73 A századfordulóig a szlovák papság csak kis mértékben vett részt aktívan a nemzetiségi törekvésekben és a katolikus szlovákság is csak a századforduló kormányainak türelmeden nemzetiségi politikája következtében kezdett elidegenedni a magyarságtól. A magyarellenes irány igazán 1906 után erősödött meg, amelynek két katolikus pap, Juriga Nándor pozsonyszőllősi és Hlinka András háromszlécsi, majd rózsahegyi plébános lett a vezére. „Hlinka pártja, ha politikai módszerei gyakran összeütközésbe is hozták az állam- hatalommal, lényegében nem volt sem szeparatista, sem autonómista. Legmesszebbmenő követelése csak a felvidék [sic!] közigazgatási egységének a sürgetése volt. A «haladók» nem is voltak megelégedve a magatartásával s 1910 után sokat támadták a pártot s vele együtt a szlovák papságot. Az evangélikus szlovákokkal ellentétben távol állott a pánszlávizmus minden áramlatától s elsősorban szociális reformokért küzdött. A katoli« PL. Csemoch 1918 D/c 4075. sz. 70 Károlyi Mihály levelezése. í. köt. Szerk.: LITVÁN GYÖRGY. Bp., 1978. (továbbiakban: LITVÁN, 1978.) 297. p.; PL. Csemoch 1918 D/c 4075. sz. 7' PIL. 704. f. 12. őc. 151-152. p. 72 Alkotmány. 1918. november 22. 2. p. 75 BalogH-GergeLY, 1996. 163. p.
