Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)

2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Soós Viktor Attila: "Mátrai" fedőnevű ügynök az állambiztonsági szervek szorongatásában

164 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) 1964 őszén két alkalommal nem jelent meg egymás után „Mátrai” fe­dőnevű ügynök megbeszélt találkozón.92 Ekkor már havonta egy alka­lommal kellett tartótisztjével, Nagy József rendőr századossal találkoznia. Közben zajlott a II. Vatikáni Zsinat Kovács Sándor részvételével, majd Kovács püspök Indiában járt és az 1964-es részleges megállapodás93 után sor került új püspöki kinevezésekre,94 így Winkler József szombathelyi segédpüspök lett. Winkler Józsefről és Kovács Sándorról folyamatosan két-három hetente adott jelentést, valamint tartótisztje feladatául szabta a külföldi személyekről szóló jelentések írását. Nagy József rendőr százados irányításával végezte „Mátrai” az ügynöki munkát.95 A II. Vatikáni Zsinat 3. ülésszakát követően Kovács Sándor és Kon­koly István aktívan belevetették magukat a megújuló liturgia ügyébe, a liturgikus mozgalom mozgatói, motorjai voltak. Ezért számos helyen a liturgia kérdése, erre való hivatkozás jelenik meg „Mátrai” jelentéseiben. 1965. augusztus 2-ától, majd egy félév szünet múlva a következő jelentés­ben — 1966. január 5. — Illés László rendőr főhadnagy a tartótisztje.96 1966. április 12-én Illés László rendőr főhadnagy egy új foglalkoztatá­si tervet állított össze „Mátrai” fedőnevű ügynöknek. Ebben feladatul szabja, hogy „Mátrai” kísérje figyelemmel Kovács Sándor utazásait, mi­kor, kikkel találkozik, miről beszéL Fel kell derítenie „Mátrainak”, hogy milyen intézkedéseket kíván bevezetni a hitélet fellendítése terén. Azt is feladatul szabja, hogy kísérje figyelemmel miben nem ért egyet Winkler József és Kovács Sándor.97 Ezt követően ügyes utazási trükkel fél évre eltűnt Illés László elől „Mátrai”, a megbeszélt találkozón nem jelent meg. 92 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 186-187. p. jelentés, 1964. szeptember 28. és 1964. október 26. 93 Ld. bővebben: SZABÓ CSABA: A Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai a hatvanas években. Bp., 2005. 94 Mons. Agostino Casaroli, a Rendkívüli Egyházi ügyek Kongregációjának helyettes titkára és Prantner József miniszter, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke 1964. szeptember 15-én aláírta a magyar katolikus egyház és a magyar állam közötti egyes jogi és ténybeli kérdéseket rendező rész­leges megállapodást, a hozzákapcsolt jegyzőkönyvvel együtt. Ennek értelmében: A pápa kalocsai érsekké nevezte ki Hamvas Endrét, aki 1944. március 3. óta Csanádi püspök volt. Brezanóczy Pált, 1959. június 6-án kinevezett egri apostoli kormányzót kinevezte rotariai c. püspökké. Csanádi apostoli kormányzóvá és tagaratai c. püspökké nevezte ki Tjjas Józsefet. Pécsi apostoli kormányzó­vá és melzi c. püspökké nevezte ki Cserháti Józsefet. Segédpüspökké nevezte ki Bánk Józsefet. Megerősítette szombathelyi segédpüspöki kinevezésében Winkler Józsefet, aki 1959. szeptember 15-én dadimai c. püspökké kapott kinevezést, de akadályoztatva volt. Püspökké szentelése a többi négy kinevezett püspökkel együtt Budapesten, 1964. október 28-án volt, a Szent István baziliká­ban. A szentelést Hamvas Endre kalocsai érsek végezte. 95 ÁBTL .3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 188-202. p. Jelentés, 1964. november 4. és 1965. május 28. közötti jelentések. 96 ÁBTL .3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 203-205. p. jelentés, 1965. augusztus 2. és 1966. január 5. 97 ÁB'PL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 208-209. p. jelentés, 1966. április 12.

Next

/
Thumbnails
Contents