Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)

2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Soós Viktor Attila: "Mátrai" fedőnevű ügynök az állambiztonsági szervek szorongatásában

Soós Viktor Attila: „Mátrai” fedőnevű ügynök 165 Illés László 1966. szeptember 29-én találkozott újra „Mátraival”, ahol számon kérte, hogy hosszú ideig miért nem jelentkezett.98 Ez a dorgálás sem hatott, mert a következő egy évben 2 jelentése maradt fenn „Mátrai­nak” és az 1967. november 21 -i találkozón letolást kapott tartótisztjétől, hogy megint hosszú ideig nem jelent meg. „Mátrai” Kovács püspökkel való utazásaira és arra hivatkozott, hogy nem tudta értesíteni tartótisztjét, mert az irodában mindig többen voltak, és nem akart bonyolult telefoná­lásokba bocsátkozni.99 így zajlottak a találkozók az 1967-1972 közötti időszakban is. Évente egy-két alkalommal jelent meg Illés Lászlónál, job­bára Kovács Sándorral kapcsolatos információkat adott, ezeket szóban adta és Illés László gépelte le, „Mátrai” alá sem írta.100 * Kovács Sándor 1972-ben betöltötte 75. életévét és az egyházi törvé­nyeknek megfelelően beadta lemondását, amit Róma elfogadott és Fábián Árpádot nevezték ki a szombathelyi egyházmegye élére. Nyilván az új főpásztor új püspöki titkárt akart maga mellé. Rövid ideig még maradt Konkoly István a püspöki titkár, de 1972 nyarán a diszpozíciók keretében elhelyezték. Konkoly István püspöki titkár mind Kovács Sándornál, mind az ÁEH-nál korábban lobbizott, hogy Szombathely-Szentkirályra kerüljön plébánosnak. Azonban Fábián Árpád Gencsapátiba helyezte és 1972- 1987 között ott látott el plébánosi munkakört. Gencsapátiban 1972. október 27-én jelentkezett be telefonon „Mátrai” Illés Lászlónál, hogy Szombathelyen jár és szeretne találkozni vele. Itt tartótisztjének elmondta, hogy csalódott, mivel nem kapta meg a hőn áhított Szentkirályt és nem maradhatott Szombathelyen. Új feladatokkal tartótisztje nem látta el. ím 1973 első felében több alkalommal vette fel Illés László a kapcsolatot „Mátraival”, úgy is, hogy megjelent a gencsapáti plébánián, amitől „Mát­rai” nagyon megijedt, félt attól, hogy kiderül az állambiztonsággal fennálló kapcsolata.102 „Mátrai” 1973 júliusától TMB minősítésként szerepel,103 ami annyit jelent, hogy „Titkos megbízott”, az állambiztonsági hálózatnak az a tagja, aki elvi meggyőződésből vett részt a titkos együttműködésben. 98 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 210-211. p. Jelentés, 1966. október 3. 99 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 214-215. p. [elentés, 1967. november 24. 100 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 216-232. p. Jelentés, 1968. január 8. és 1972. január 26. között. 11)1 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 234-235. p. Jelentés, 1972. november 1. 102 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 236-238. p. Jelentés, 1973. január 23. és 1973. május 19. 103 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 239. p. Jelentés, 1973. július 18.

Next

/
Thumbnails
Contents