Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mercs István: A prédikáció műfajának "klasszicizálódása". Pázmány Péter, Csúzy Zsigmond és Török Damaszcén prédikációiról
Mercs István: A prédikáció műfajának „klasszicizálódása’ 107 dolkodás visszaszorítására, akkor Csúzy Zsigmondban ennek az időszaknak karakterisztikus alakját fedezhetjük fel. Am az általa megvalósított prédikációs modell a szövegek, s ezáltal a befogadók túlzott meg- és leterheltsége miatt követhetedennek, zsákutcának bizonyult. Török Damaszcén észlelve a megváltozott miliőt, a prédikátori működését befolyásoló tényezőket, már egész más aspektusból közelid a hitszónoklat műfaját. A modern eszmék szellemisége, az abban rejlő vallást érintő veszélyek a századforduló értelmiségének élvonalába tartozó egyházi író számára egyszerűen nem lehetett ismereden. S a templomok padsoraiban helyet foglaló hívek közt is lassan szaporodik azoknak a száma, akik az új filozófiai tanokról információkkal rendelkeznek; esetleg határozott ismeretek birtokában vannak. A racionalitáson és empirizmuson alapuló modern eszmék ellenében csak egy az ésszerűséget és tapasztalati tényeket figyelembe vevő igehirdetői gyakorlat veheti fel sikerrel a versenyt. Tehát szükségszerűvé vált, hogy prédikációirodalom is beilleszkedjen abba a folyamatba, amely hazánkban a 18. század utolsó harmadában indult meg látványosan, s a műnemek különböző műfajainak formatisztulását eredményezte. így joggal vélhetjük felfedezni Török Damaszcén munkásságában a minden bizonnyal Lajay tézisei alapján Kaprinai Istvánnál is megfogalmazott alapvetés gyakorlati megvalósulását, amely a késő-barokk „seicento modor” igényében fogant retorikát a felvilágosodás és a klasszicizmus irányába terelte. Egyrészt tehát ezt érthetjük a prédikáció „klasszicizálódásán”. Csúzy hitszónoklatainak szerkezetéről joggal állapítja meg Tasi Réka, hogy „leginkább a gyakori kitérők miatt nem követhető nyomon könnyedén, az argumentáció logikai felépítése az egyéb retorikai eljárások miatt háttérbe szorul, s a megszerkesztettség tudatosításának igénye csak ritkán jelenik meg közvetlenül a szövegben”.53 Azonban a Csúzyt követő kor hitszónokától, mint pl. Török Damaszcéntől a modern kihívások korszerű formahasználatot követeltek meg. A prédikációval szemben a befogadó részéről megjelenik a hihetőség és valószerűség elváráshorizontja, amely a hitszónoklatot mind stiláris, mind pedig szövegszerkesztési szempontból erős logikai rendbe kényszerítette. „Az inventio és részeinek tárgyalása során a definíciók állandóan egymásból következnek, szorosan egymásra épülnek, a piramis köveihez hasonlóan rakódnak egymásra, így bármelyiket kihagynánk, helyén űr támadna. Aki viszont ennek az egész gondolatépítménynek birtokában van, mindig tudja, hogy annak melyik területét kell használnia, milyen gondolati formához vagy stilisztikai fogáshoz kell nyúlnia”.* 54 Az előbbi Bitskey István idézet igaz Török Damaszcén írásművészetére is, holott Pázmány Péter 170 évvel korábban kiadott prédikációinak elméleti alapvetését fejtegeti. Az azonos irányba mutató jelensé55 Tasi, 2001.704. p. 54 BITSKEY, 1979. 39. p.
