Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 2. szám - PÉTER KATALIN TANULMÁNYAI - Péter Katalin: Comenius magyarországi elképzeléseiről. A Sermo secretus és a Genus felicitas
28 Egyháztörténeti Szemle VII/2 (2006) mégis a jobbágyságot terheli. A fejedelmeknek ez a túlhatalma az egyik oka annak, hogy az Elbán inneni vidékre jellemző társadalmi alakzat másutt is nyomasztó kialakulási folyamata Erdélyben különösen szorongató- vá vált. A másik ok egy véletlen: az 1606-ban lezárt tizenötéves háború és a velejáró nagy pusztulás. Furcsa dolog ugyanis, de így van: a folyamatos rombolás a jobbágyok számára szubjektív értelemben könnyebbséget hozott.28 A harcok állandó fenyegetése kikényszerítette, a pusztán maradt helyek sokasága pedig lehetővé tette a folytonos költözést. Ily módon a jobbágyságnak a 16. század végére már általában helyhez kötött életmódjával szemben a háború következtében az állandó fluktuáció lett általános. Mivel a parasztság jelentős része fizikailag megsemmisült, többsége pedig földönfutóvá lett, magának a jobbágyrendszernek a 16. század végén már jól kialakult keretei a tizenötéves háború idején nagyon erősen fellazultak. Ezért aztán a 17. századi új jobbágyság kialakulása Erdélyben nagyobb zuhanással járt, szubjektíve megterhelőbb volt, mint másutt. A földes uraknak és a törvényhozásnak a helyhez kötött viszonyok visszaállítására irányuló igyekezete görcsös ellenállással találkozik a 17. század első felében. Pedig mindent megpróbáltak. A béke helyreálltával kettős tendencia indult: kimondják egyrészt általános érvényűén a puszta helyekre költözők hatéves adómentességét, másrészt a legszigorúbb törvényeket hozzák a lakóhely nélkül kóborlókra. Az a tény, hogy az országgyűlési végzések között minden más ügyről szóló döntések gyakoriságánál sűrűbben születnek a latrokról, kóborlókról, szökött jobbágyokról intézkedő artikulu- sok, mutatja, mennyire tömeges jelenséggel szemben veszik fel a harcot. A jobbágyi kötöttségek alól menekülő parasztság helyzetét nehezíti a fejedelmi hatalom és a nagybirtok érdekeinek összefonódottsága. Emiatt lépnek fel a fejedelmek a migráció minden formája ellen, holott annak a következményeit a központi hatalom érdekében is felhasználhatnák. Igen nagy arányú ugyanis a parasztoknak a katonák és a bányászok közé állása. És logikus lenne, ha a fejedelmek ezt a tendenciát támogatnák. Támogatásról azonban nincsen szó. Éppen ellenkezőleg: az államhatalom védelme alá kéredzkedőkkel szemben a földesúri érdek győz. Az erdélyi fejedelmek, annak ellenére, hogy a jobbágyi kötöttségek fellazulásából, mint földesurak is profitálhatnának, mert a kincstári birtokok erősen vonzzák a költözködőket, korlátlan teret engednek a jobbágyságot megkötni kívánó nemesi törekvéseknek. Az uralkodók ebben az összefüggésben csak közvetve alkalmazzák a fejedelmi hatalom eszközeit: különleges helyzetükkel egyszerűen visszaélve, kijátszák a törvényeket. Mint minden más földesúr birtokain, úgy a kincstári uradalmakban is akadályozzák a tisztviselők a szökött jobbágyok 28 PÉTER KATALIN: A fejedelemség virágkora, 1606—1660. ín: Erdély története 1606-tól 1830-ig. TT. köt. Főszerk.: KÖPECZI BÉLA. Bp., 1986. 617-632. p.
