Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 2. szám - PÉTER KATALIN TANULMÁNYAI - Péter Katalin: Comenius magyarországi elképzeléseiről. A Sermo secretus és a Genus felicitas
22 Egyháztörténeti Szemle VII/2 (2006) újszerű. Rákóczi Zsigmond leglelkesebb rajongója sem tagadhatja, hogy a tudományos forradalom hazájává vált Angliában ez a műveltségtípus sokkal korábban jellegzetes. Még tőlünk nem messze, Ausztriában is II. Rudolfnál, tehát Rákóczi Zsigmond nagyapja kortársánál lehetett számba venni.15 Ilyen elmaradások azonban a mi viszonyaink között megszokottak. Körülbelül ennyi az átlag: az első barokk templom, az ti Gesu mását is fél évszázaddal a rómainak a tervezése után kezdték el építeni Nagyszombatban. A tudomány forradalmian új eredményeinek befogadására éppen felkészült műveltséget Comenius ezek szerint az erdélyi fejedelmi család egyik nagyon rokonszenves tagjában ismerte meg. Maga a szellemiség azonban, a természet titkainak feltárására törő kíváncsiság, az új ismeretek befogadására kész nyíltság, nem egyszerűen Rákóczi Zsigmond vonzó tulajdonsága. Inkább úgy tűnik, mintha az egész erdélyi társadalmat betöl- tené. Jelenlétét nyilván rendszeres kutatások után is nehéz lesz racionálisan kimutatni. Szinte megfoghatatlan ez a szellemi nyíltság, hiszen az uralkodói és műveltségi elittől távol élők között maradandó nyomai nem igen lehettek. Én mégis e szellemiség megnyilvánulásának tekinteném a 17. századi Erdélyt elárasztó nagy tanulási lázat. És ebben az összefüggésben nem is elsősorban a külföldre járók teljesítményével kell számolni. Bár a nagy egyetemek látogatásától a kor minden politikai megrázkódtatása sem tudta távoltartani az erdélyieket.16 A tudás után indult utazás azonban nem lehetett, nem volt tömegjelenség. Természetesen csak a szellemileg legkiválóbbakat vonzotta. A tömeg az itthoni iskolákat árasztotta el. E tény, a társadalom alacsonyabb rendűjeinek az iskolákba törekvése arányaival a kortársakat is elképesztette. Megjelent Erdélyben egy sokkal korábbi angol aggodalom: a nemtelenek kiszorítják a nemeseket az iskolákból. Apáczai Csere János, maga is jobbágy fi, fogalmazta meg: „ezeknek száma oly nagy, hogy az iskolák összes tanulóházait, szószékeit és padjait bőven megtöltik, a szabad és nemes szülék fiai ... az iskolákból majdnem egészen kiszorítva” — voltak.17 Apáczai nálunk végső instancia iskolai, tanulási ügyekben. Ha bizonyos fokig kételkedem is benne, hogy a 17. századi Erdély jobbágyai a nemesek műveltségi privilégiumait valóban veszélyeztették, az iskolákban feltűnő nagy számukat elhihetőnek tartom. De az alacsony társadalmi rangúaknak a műveltség utáni vágyáról, a természet titkait kutató érdeklődésükről még inkább meggyőznek a szombatosok gyülekezeti énekei. 15 KVANS, ROBERT J. W.: Rudolf TI. and his World. A Study in Intellectual History, 1576—1612. Oxford, 1973. l(‘ SZABÓ MIKLÓS: Erdélyi diákok külföldi egyetemjárása a XVT—XVITI. században. In: Művelődés- történeti tanulmányok. Bukarest, 1980. 152. p. 17 APÁCZAI Csere JÁNOS: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról. Bp., 1981. 33-34. p.
