Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - TANULMÁNY - Szlávik Gábor: Egy elmaradott régió szerepvállalása a kor vallási mozgalmaiban: Közép-Phrygia montanizmusa
22 Egyháztörténeti Szemle VII/1 (2006) A harc változatos eszközökkel folyt, bár eleinte apróbb, s nagyon is óvatosnak mondható lépésekben. A magukat orthodoxnak valló püspököknek figyelembe kellett venniük azt, hogy a keresztény apologetika által is előszeretettel felhasznált ótestamentumi iratokban gyakorta a próféták hordozták Izráel legősibb hagyományait. A montanistákkal folytatott korai vitákban ezért ugyancsak körültekintően kellett eljárniuk. A montanistákkal folytatott párbeszéd vállalása mellett (a „Nagyegyházba” való visszatérítésük eleinte még olykor sikeresnek bizonyult117) a szekta követőinek meggyőzésére felhasználták a montanistákkal szemben azok legfőbb fegyverét, a próféciát is.118 Volt, aki arra is vállalkozni akart, hogy kiűzze „Vriscilla démonjátT19 Hasonlóképpen próbálkoztak a „Maximillában működő szellem megcáfolásával” is.120 Miután azonban a Maximilla és a tekintélyesebb püspökök között megindult párbeszéd eredménytelen maradt, mintegy a vita lezárásaként, Montanosszal, „prófétáival” és követőikkel megszakította kapcsolatait az egyház. További — immáron elkerülheteden — lépésként, hamarosan helyi zsinatokra került sor — mint az Eusebios ’Egyháförténet -ében megőrzött Névtelen121 írása beszámol róla.122 (Talán ezek voltak az első zsinatok az egyház történetében!) Az egységesen fellépő orthodox püspökök itt, eretnekségnek nyilvánítva azt, elítélték az „új próféciát” (HE V 16,10.). „Követőét [...] kitaszították egyházfői és [...] a közösségből kizárták ” (Uo.). (III.5.2.) E súlyos döntést számos körülmény indokolja. Mindenekelőtt az, hogy a montanizmus komoly veszélyt jelentett az egyházszervezet a korban mindinkább elterjedt, a kizárólagosság igényével fellépő új formájára, a püspöki egyházra nézve. A montanisták ugyancsak a kizárólagosság igényével történő, valamennyi gyülekezetét „prófétáik” tanításainak elismerésére felszólító felhívásai mögött az első keresztény igehirdetők — az apostolok, a prédikátorok és a tanítók — régi tradíciójának tekintélye állt.123 A prófétaként való fellépés — a korban mindinkább anakroL. pl. Euseb. HE V 16,2, 4 skk. "8 Vö. Euseb. HÉV 16,17. 119 Euseb. HE V 19,3. Ugyanitt olvashatjuk, hogy a montanisták ezt természetesen nem engedték. Vö. még Euseb. HÉV 16,16 skk. Euseb. HE V 16,16. és 18,13. Ismétcsak sikertelenül. Szándékában megakadályozták azok, „akik osztották Maximilla nézeteit"(V 18,13.). Erről, a korai egyháztörténet kutatóinál Névtelenként említett szerzőről csak annyit tudunk, hogy püspök volt, aki negyven évvel Maximilla halála (Kr. u. 179/180) után írta meg — előszóból és három könyvből álló - antimontanista művét. Vö. Hieronymos, De viris illustribus 39.c. „A^. ázsiai hívők többször (poUakis) és A%sia számos helyén (poUakhéi) is összegyűltek” - írja az eusebiosi Historia ecclesiasticaban megőrzött Névtelen (V 16,10.). A Kr. u. 1. és 2. századi keresztény közösségekben, mint ismeretes, jelentős szerepet játszottak a próféták. A prófétálás képessége pedig az egyes gyülekezetekben mindenkor megbecsült adománynak számított: Vö. 1 Kor. XIV,1-5. Apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók — így határozza meg az Efézusiakhoz írott levél a Lélek különös adományával rendelkező személyek hierarchiáját a gyülekezeten belül: IV,11. Az apostolok mellett az ősegyházban - akárcsak később a
