Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Gaál Gizella: A nők szerepe a reformáció terjesztésében Magyarországon, különös tekintettel Debrecen városára
190 Egyháztörténeti Szemle VII/1 (2006) Magyarországon a családi levelezés, melynek alapján fény derül a magyar családi életre, a magyar asszonyok tevékenységére, csak aló. században kezdődött. Nagyasszonyaink ekkor kezdték a tollat forgatni. Van, akitől csak néhány sor maradt fent, van olyan is, akinek nemes tetteiről csak a sírfelirata árulkodik, abban az időben ugyanis nem tartották fontosnak a magánlevelezés megőrzését. A birtokkal kapcsolatos iratoknak fontosabb szerepe volt, ezért ezek őrzésére nagyobb hangsúlyt fektettek. Például Homonnai Drugeth Fruzsináról tudjuk, hogy ő állította fel a vi- zsolyi könyvnyomtató műhelyt, ahol kinyomtatták a Károlyi Gáspár-féle Bibliát, mely az első teljes magyar nyelvű bibliafordítás. Azonban a levelei elvesztek. A korabeli főrangú férfiak tavasztól őszig katonáskodtak vagy az or- szág ügyeit intézték Pozsonyban vagy Bécsben. Az asszonyok azonban otthon maradtak, gazdálkodtak és udvaraikban nevelték a következő generációt előljárva a buzgóságban. A főúri és nemesi udvarok nemzeti iskolák voltak. Az volt ugyanis a szokás, hogy a nemesek gyermekeiket ki- lenc-tíz éves korukban más családokhoz adták, hogy ott nevelődjenek, gazdagodjanak hitben, erkölcsben és a szükséges tudományokban szerzett ismeretekben. Minél több familiárisa volt egy nemesi családnak annál nagyobb volt a híre és tekintélye. Még a 17. században is akadt olyan főúri udvar, ahol a fiatalok, a szolgák és mesteremberek száma az ezret is meghaladta. A nagyasszonyok a nemzeti hagyományok, szokások és a nyelv őrei. Életük a folytonos munkálkodás volt, ehhez erőt a hitből merítettek. Nádasdy Tamás és Batthyány Ferenc udvarába Erdélyből, Horvátországból, sőt Lengyelországból is jöttek nemes ifjak. „A főúri udvarok nevelő- intézetei közül kiemelkedett a Batthyány Ferencé és az Erdődyeké a Dunántúl. Mindkét udvarban protestáns szellem és levegő vette körül és növelte az efjakat.”4 A főúri asszonyok a műveltség ápolói, a református hit terjesztői. „Oh a hajdankor prot. Asszonyai nagy lelki örömmel olvasgatták a bibliát és hallgatták az annak alapján tartott prédikácziókat! így lett életök igazi keresztyén élet: imádságos és bibliás. Beszédökön, Írásukon, tetteiken mindenütt ott látszik a biblia bélyege.”5 A gazdálkodás és a fiatalok nevelése mellett az irodalmat is támogatták. A régi magyar költészet legszebb versei nekik íródtak. Könyveket adattak ki, melyek között szépirodalom és vallásos tárgyú könyvek is találhatóak. Olvasottak és műveltek voltak. Nemcsak hogy ismerték a reformáció tanait, hanem sokan közülük a követőivé is váltak. A nagyasszonyok gondot fordítottak arra, hogy a köznép is gyakorolja a református hitet és az istenfélelemben a templomba- járásban és sákramentumokkal való élésben elől jártak jó példával. Udvari prédikátorokat tartottak. 4 S.SZABÓ JÓZSEF: A Perényiek. A magyar reformáció szolgálatában. Bp., 1923. 44-45. p. 5 S.SZABÓ, 1911.47. p.
