Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)

2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tengely Adrienn: A keresztény politikai erők felkészülése az elmaradt 1919. áprilisi választásokra

A keresztény politikai erők felkészülése az elmaradt 1919. áprilisi választásokra 163 Úgy tűnik, hogy az ország nyugati és szatmári vidékeire volt jellemző az ilyen típusú felekezeti összefogás. Azonban ennek ellenére a Keresztényszociális Párt a protestánsok nagy tömegeit mégsem tudta megnyerni magának és zászlaja alá állítani. A második lehetőség, a keresztény koncentráció gondolata már no­vemberben több helyről is kiindult. Legelőször Kapi Béla evangélikus püspök — aki az összes egyházi vezető közül a legbizalmatlanabb volt az új rendszerrel szemben —, vetette fel Raffay püspöknek november 20-i le­velében, hogy a legsürgősebben fel kell készülni a védelemre a radikális irányzatokkal szemben, ugyanis szerinte ha a Károlyi-kormány bármely okból nem képes magát hatalmon tartani, akkor azt egy teljesen radikális kormányzat fogja felváltani, amely egyház- és vallásellenes intézkedéseket fog hozni. Kapi határozottan leszögezi, hogy a Károlyi-kormány támoga­tását feltétlenül hazafias kötelességének tartja és a szervezkedést egyálta­lán nem ez ellen, hanem a radikális túlzások ellen javasolja, melyek a ke­resztény egyházak és a keresztény Magyarország jövőjét kockáztatják. „Szükséges azonban, hogy e kérdésben a legsürgősebben történjék vala­mi, mert az események mérföldekkel megelőzik a gondolatokat és a ter­veket.” — írja püspöktársának. Először is az evangélikus egyház vezetősé­gének állásfoglalását tartaná szükségesnek, majd pedig a református és a katolikus egyház véleményének megismerését a kérdésről. Bár itt nem szól egyértelműen arról, hogy velük szeretne együttműködni, de a fenti­ekből ez logikusan következik.38 Veszprémből is kiindult egy ilyen jellegű szervezkedés, Rótt Nándor katolikus püspököt december 2-án katolikus és református férfiak kül­döttsége kereste fel, hogy a két felekezet együttműködését megbeszéljék. O hajlott is erre, ezért másnap levélben felkérte Németh István dunántúli református püspököt, hogy mind ő, mint lelkészei vegyenek részt a közös szervezkedésben, mivel szerinte mindenkinek össze kell fognia, aki félti az ország jövőjét a nemzetközi és keresztényellenes irányzatoktól, bár azt nem közli, hogy pontosan milyen jellegű munkára gondolt.39 Harmadrészt a híres-hírhedt Bangha Béla jezsuita páter is próbálta megszervezni a keresztény társadalmat. Az ő elképzelése a keresztény pár­tok koncentrációja volt és ezen belül egy még hiányzó keresztény polgári párt alakítása a Keresztényszociális és a Pallavicini György vezette Föld­műves Párt mellé, mely komoly tényezővé válván ezeket magába olvasz­taná. O a Keresztényszociális Pártot nem tartotta alkalmasnak a választási harc vezetésére, mivel „kompromittált, kikiáltott, lejárt zászlókkal nem le­het követőket toborozni. Még azoknak is megnyúlik a néppárt névre az ábrázatjuk, akik leghangosabban s lelkesebben sürgetik az akármiféle ke­resztény szervezkedést.” Bangha Prohászkát akarta megnyerni a szervezet EOL. Bányai egyházkerület. 162/2. csőm. 4344/1918. sz. ” VÉL. AD 6242/1918. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents