Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - TANULMÁNY - Szlávik Gábor: Egy elmaradott régió szerepvállalása a kor vallási mozgalmaiban: Közép-Phrygia montanizmusa
12 Egyháztörténeti Szemle VII/1 (2006) {11.5.3) A phrygiai szekta alapítója, Montanos43 — állítólag — újhitű keresztény volt,44 Hieronymos szerint korábban Kybelé papja.45 Ez azonban utólagos magyarázatnak látszik. Olyannak, amely arra hivatott, hogy a phrygiai „Nagy istenanya”, Kybelé a térség lakóitól régóta gyakorolt orgiasztikus kultuszából, az istennő papjainak egzaltált fellépéséből vezesse le Montanos valamennyi „prófétai” megnyilvánulását kísérő enthúziasztikus, s nem egyszer már a paroxizmus határát súroló viselkedést. Ugyanakkor rosszindulatú, utólagos rágalomnak is tűnik, hiszen Kybelé papjaként Montanos az akkori felfogás szerint nagyon is megvetésre méltó személy lett volna. Kasztrált,46 akit az akkori közvélekedés — keresztény és „pogány” egyaránt - hol lenézve sajnált, hol pedig nyíltan megvetett.47 E közlés valóságértéke így ahhoz, az Eusebiosnál is inkább szóbeszédként, mintsem valós tényként közölt adathoz hasonlatos, miszerint Montanos, majd a későbbiekben, Priska halálát követően, talán az „első prófétanőjévé” lett Maximilla is - a Jézust eláruló Júdáshoz hasonlatosan - felakasztotta magát.48 Valószínűbb, hogy megtérése előtt Montanos (ahogy ezt már egyes — névtelen ókori források is állították),49 a származási helyéhez, Ardabanhoz közeli Apollón Lairbenos és Létó szentély papja volt.50 De az is elképzelhető, hogy csupán papi alkalmazottként szolgált a térségben régtől kiemelt kultuszban részesített Kybelét és Attist — hellénizált formában — tisztelő szentélyben.51 Mindenesetre hogy „pogány” papból lett konverd- ta, s mint az a keled kultuszok követőiből kereszténnyé lett áttérteknél gyakorta megesett, túlbuzgó neofita lett volna, jól beleillik a Montanosról Alakjához és tevékenysége értékeléséhez 1. RE XVI (1935); „Montanus Nr. 17.”; 206.has. 5— 210.h.5. (H.-G. Opit%). és küln. A. Stobely „Das heilige Land der Montanisten” (1980), 34-37; továbbá 231-235 (a Montanos névről, és annak földrajzi elterjedéséről). Rövid összegzésben 1. még újabban 1. S. Mitchell.\ „Anatolia” II (19952), 39-40, 59; 100. értékeléseit. A korábbi hagyomány átvételével ezt állítja Eusebios is: tina tón neopistónprótos (HE V 16,7.). Epist. XLI,4. Erre vonatkozólag egy kései, Rómában Kr. u. 385-ben keletkezett forrás lenne a legfontosabb bizonyítékunk. Hieronymos Marcellához intézett híres, a montanista tanításokról számos fontos információt közlő negyvenegyedik levelében abscissusnzk és se/niinmck nevezi Montanost (epist. XLI — ad Marcellam). Kasztrált volt a kor neves püspöke, a Kr. u. 190 körül elhunyt sardeisi Melitón is: vö. Eusebios, HÉ V 24.4. Ót azonban inkább becsülték ezért. Úgy tekintettek rá, mint aki a mennyek országáért lett eunuch (vö. Máté, XIX,12.), és aki — mint Eusebios mondja — „egészen a S^entlélekben élt" {loc. cit.). HE V 16,13. - Többek között az RE „Montanizmus”-szócikkének írója, a jeles egyháztörténész, H.-G. Opit^ is nyilvánvalóan mesének ist sicher Fabel") minősítette ezt a közlést: RE VI (Stuttgart 1935), s.v. „Montanus” Nr. 17; 206.has. 5. — 210.h. 5; 206.h. 44 skk. L. H. G. Opitz RE XVI (1935); „Montanus” Nr. 17; 206.has. 18 skk (további irodalmi hivatkozással). Az erről kialakított feltevéseket újabban összegzi A. Strobel\ „Das heilige Land der Montanisten“ (1980), 36 sk. Az Ardabau (vagy Ardaban) fekvésével kapcsolatos elképzelésekhez 1. uő, i.m. 38- 49. Az itteni Apollón-szentély jelentőségéhez 1. küln. i.m. 208-218. Ez utóbbi felvetésnek ellentmond azonban Didymos állítása, amely szerint Montanos „korábban a bálvány papja volt“ {hiereusproton eidólü)'. De trinitate III 41,3.
