Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nyikus Norbert: A veszprémi püspökség állapota Bajzáth József püspökségének kezdetén, 1777
A veszprémi püspökség állapota Bajzáth József püspökségének kezdetén kánoni kivizsgálási jegyzőkönyvének tükrében, 1777 Njtkus Norbert D olgozatom célja Bajzáth József (1777—1802) veszprémi püspök 1777-ben történt kivizsgálásának jegyzőkönyve1 alapján bemutatni az egyházmegye székvárosának állapotát. Fontos ez egyháztörténeti szempontból: az 1777. esztendő fordulópontot jelentett a püspökség számára, ui. egy hónappal a jegyzőkönyv keletkezése előtt az egyházmegye területét jelentősen átszervezték: az újonnan létrehozott székesfehérvári és a szombathelyi püspökségek részben a veszprémi egyházmegyéből kihasított területeken feküdtek. Bajzáth József processusa már e megcsonkított egyházmegyéről tanúskodik, a megidézett tanúk többek között a feldarabolás körülményeiről is vallanak. Ezek fontos történelmi adalékokat tárnak elénk a Habsburg-ház egyházpolitikájával kapcsolatban. A jegyzőkönyvben igen sok szó esik a püspöki székhelyről, Veszprémről, így ez a forrás egyben a város történetének szempontjából is kiemelkedő értékkel bír. Tartalmazza az új püspök életútjára vonatkozó vizsgálatot is; Bajzáth méltó utóda volt hivatali elődeinek, akik a török harcok és a Rá- kóczi-szabadságharc alatt teljesen lepusztult veszprémi püspökséget helyreállították, jelentőségét visszaadták. Mivel a püspök élete nem tartozik dolgozatom lényegéhez, így eltekintek részletes ismertetésétől. A processus mellett megvizsgáltam az 1780-ban készült, a veszprémi székesegyházra, káptalanra és a plébániára vonatkozó canonica visitatio anyagát,2 melyet Bajzáth József, mint újonnan kinevezett veszprémi főpásztor vétetett fel. Mivel a processus is főként a katedrálisra és a városra koncentrál, az itt előforduló információk ellenőrzésére kiválóan alkalmas a három évvel későbbi forrás. Utóbbi segítségével az is kiderül, hogy az új püspök mindjárt felszentelése után igen aktív munkába kezdett. A kivizs1 Lelőhelye: Archivio Segreto Vaticano, Archivio Concistoriale, Processus Consistoriales vol. 174, föl. 307r-322v. Az eredetivel megegyező fogalmazványa: Archivio della Nunziatura Apostolica in Vienna, Processi Vescovili no. 551. Lelőhelye: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Visitationes Canonicae (A8) Visitatio Canonica Capituli et Ecclesiae Cathedralis Weszprimiensis peracta anno 1780. (31. kötet) További hivatkozásokban: Visitatio Canonica, 1780.