Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNY - Tengely Adrienn: Egyházi tervezetek és kezdeményezések a közép-európai népek együttműködéséről a két világháború közti Magyarországon
46 Egyhá2történeti Szemle VI/1 (2005) gáti szövetségesekről, főleg nem az Ausztriával való együttműködésről — egyedül Péter Jánosnál, a későbbi tiszántúli református püspöknél merül fel ez —, ellenben Romániával és Jugoszláviával gyakran előkerül a kapcsolatkeresés gondolata. Mi ennek az érdekes elhatárolódásnak az oka? Mivel ez a két irányzat ilyen tisztán tükrözi a felekezeti csoportokat, mindenképpen vallási okokat kell látnunk mögötte. A katolikusoknál világos az azonos vallással és szellemiséggel rendelkező népek felé fordulás, időszakunkban olyan jelentős kérdés volt a fele- kezethez való tartozás, hogy ez legalább olyan súllyal esett a latba, mint a nemzetiségi vagy faji kérdés. De mi indokolja ezt az általános keleti orientációt a protestánsoknál? Véleményem szerint ez több okból következett. Az érthető, hogy egy esedeges szövetség Ausztriával a Habsburg- restauráció képét vetítette előre, mely számukra semmiképpen nem volt kívánatos, ellenben a katolikusokkal, kinél ez az osztrák együttműködés egyik oka, s az is természetes, hogy egy katolikus többségű államszövetségbe nem tartoztak volna szívesen, a nyugati országok azonban ezt jelentették volna. De mi a helyzet a keleti és déli szomszédokkal? Véleményem szerint egyrészt a történelmi hagyományok, a Kelet felé tekintő Bethlen és Bocskai öröksége irányította őket erre, másrészt — a szintén ebből táplálkozó - Karácsony Sándor fentebb kifejtett, Nyugatot elvető eszméi gyakoroltak óriási hatást a protestáns ifjúságra — bármily furcsa, de nem túlzás neki ekkora befolyást tulajdonítani, legendásan népszerű volt (állítólag egyik tanítványa Amerikából „Sándor bácsinak, Európa” címzéssel küldött egy levelet, melyet megkapott).187 Harmadrészt az ökumenikus mozgalmak hatását is ide kell sorolnunk, ugyanis ezekben jól működő közös munka és kapcsolatok alakultak ki a protestánsok és az ortodoxok között, mind világviszonylatban, mind a magyar és a román, délszláv, bolgár fiatalság között, így érthető, ha inkább ezekkel a jól ismert és baráti jobbot nyújtó csoportok felé kerestek kapcsolatokat. A másik lényeges különbség köztük, mely szintén felekezeti beállítottságukból következik, hogy a katolikusok a vallást bekapcsolták a Duna-völgyi politikába, írásaikban gyakran megjelenik a katolicizmus, mint a középeurópai népek összekötő ereje, illetve a „katolikus” államszövetség kifejezés, bár ez hol kulturális, hol vallási meghatározottságot jelöl. A protestánsok számarányukból következően természetesen vallásukat nem tekinthették a térség ilyen meghatározó jellemvonásának, azonban burkoltan mégis megjelenik náluk is valami hasonló az ortodoxia felé fordulásban, amellyel az ökumenikus kapcsolatok révén magukat egy vallási táborba tartozónak tekintették, tehát bizonyos szinten az együttműködő vallások náluk is összekötő erőként jelentkeznek, csak itt éppen a „nemkatolikus” jelzővel. 187 LAnyi, 2000. 30. p.
