Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - RECENZIÓK - Katona Csaba: Inter arma 1944-1945. Fegyverek közt. Válogatás a második világháború egyházmegyei történetének forrásaiból
186 Egyháztörténeti Szemle VI/2 (2005) típusú, más-más időszakban keletkezett forrásokat tesz közzé egybegyűjtve, ily módon tágabb teret biztosítva az egy témáról keletkezett különféle források összevetése révén a történtek megítélésének. Egyszerűbben fogalmazva: míg a hosszú önéletírás böngészése közben az olvasó bizonyos mértékig óhatatlanul is Shvoy püspök nézőpontjából „szemlélődött”, az eltérő források lehetőséget nyújtanak az árnyaltabb, sokoldalúbb megközelítésre. A Shvoy-féle kötet kapcsán Szabó Csaba recenziójában a hosszabb bevezető tanulmányt hiányolta. A fentebb citáltak miatt ezt a hiányosságot a recenzensnek ezúttal még inkább szóvá kell tennie. A kötet szerkesztője, Mózessy Gergely egy oldalban, rendkívül pontosan, tárgyszerűen, indulatok nélkül foglalja össze a legfontosabbakat, utalva arra, hogy a történeti hátteret bemutató és összefoglaló tanulmányt kiváltja a kötetbe foglalt egyik forrás, Németh László püspöki könyv- és levéltáros visszaemlékezése. Ez azonban csak részben igaz: a történéseket átélő szemtanú, bármilyen hiteles is az általa tapasztalt és írásban rögzített események visszaidézése, sokkal inkább a szubjektum foglya, mint a forrásokat utólag, személyes élmény nélkül ösz- szegző, az azóta eltelt idő távlatában elemző és értékelő történész. Németh László visszaemlékezése tehát megítélésem szerint csak részben pótolja a bevezető tanulmányt. Nem lenne érdektelen akár egy önálló, nagyobb lélegzetű közlés erejéig összefoglalóan bemutatni azokat az eseményeket, amelyeknek forrásait e kötet egyébként kiválóan fogja össze egységgé. A kötet forrásairól elmondható, hogy azok összessége a lehetőségekhez mérten (hiszen a múlt sohasem rekonstruálható teljes egészében) pontos és árnyalt képet ad a székesfehérvári egyházmegyét 1944-1945-ben sújtó tragikus eseményekről. Inter arma silent musae — tartja a címben is idézett latin mondás, ám szerencsére mindig akadtak olyan írástudók, akik a fegyverek zajában is papírra vetették tapasztalataikat, gondolataikat. így a kötet első blokkját egy visszaemlékezés — a már említett Németh Lászlóé —, valamint egy napló — Bejczy Gyula püspöki titkár naplója — alkotja. Utóbbi forrásból talán nem érdektelen e helyt hosszabban idézni, annak bemutatására, hogy írója a humánum talaján állva és nem valamiféle politikai indíttatástól vezérelve ítélte meg az eseményeket: „A németek, akik fegyverbarátaink, nem hallgatnak semmiféle érvelésre, hanem hatalmi erővel elviszik a püspökség írógépét. [...] szerette volna remélni az ember, hogy annyi tekintettel az európaiságára büszke német hadsereg frontkatonája is lesz az egyházi intézményekre, mint amennyivel az orosz katonák voltak. Sajnos a helyzet nem így van. S az írógépet elrabló hadnagy temesvári születésű. Ha ő már nem is, de szülei alig egy emberöltővel ezelőtt még a szentistváni magyar nemzetnek voltak polgárai. S az unoka, kinek őseit ez a nemzet befogadta, most ellenségként fosztogatja azt a Magyarországot, mely már halálos sebében a végső perceit látszik élni. [...] Kifosztott az orosz, kifosztott a német - s a legszomorúbb mindebben az, hogy a zöldinges rövidlátás honmentő tevékenységnek látja ezt a szörnyű nemzetpusztítást. De legyen mentségükre, hogy bőreszabott szájuk (amit jártami nem röstellnek) és
