Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)

2005 / 2. szám - KALÁSZATOK - Molnár Antal: A szarajevói kádi ítélete 1613-ban

166

Egyháztörténeti Szemle VI/2 (2005)

folyamatosan elkövetnek a keresztény törvények ellen. Ily módon, mondta a kádi, a gondjaimra bízott alattvalók rövidesen elenyésznének, a törvény és a fejedelem kárára, aki a népek megőrzésére, nem pedig elpusztítására helyezett ebbe a tisztségbe. Ettől a választól megnyugodtak a jelenlévők, és valameny- nyien a bírót dicsérve távoztak.

Ezt a rövid és felettébb tanulságos történetet a várakozásainkkal ellentétben nem valamelyik török krónikás örökítette meg az utókor számára, hanem egy katolikus főpap, a magyar históriából is jól ismert Marnavics Tomkó János boszniai püspök.1 Bár történetírásunk — jelesül Karácsonyi János — a nem túl hízelgő „világbolondító” jelzővel tisztelte meg, megalomán tódításai és a neki tulajdonított hamis Szilveszter-bulla ellenére a saját korának viszonyairól írott tudósításai, a török uralom alatt élő keresztényekkel kapcsolatos beszámolói és véleményei az egyháztörténeti kutatás igen hasznos dokumentumainak számítanak.2 * A fenti elbeszélés a római Casanate Könyvtár (Biblioteca Casanatense) egyik vékony kéziratos kötetében maradt ránk, amely a püspök különböző, nyomtatásban csak századokkal később megjelent írásait tartalmazza: Klissa várának históriáját, egy leírást Bosznia földrajzáról és történetéről, illetve eg)' tervezetet Konstantinápoly és Bosznia visszafoglalására. Ez utóbbit követi a szarajevói kádi ítéletéről szóló beszámoló.-5 A négy írást a 20. század elején Karlo Horvat publikálta a szarajevói múzeum évkönyvében.4

A Tomkó által bemutatott eset valójában sokkal több, mint egy tanulságos mese a bölcs kádiról — a történet, és különösen a záró gondolatok az oszmán igazgatás zimma-felfogásának lényegét világítják meg. A zimma-rendszernek, vagyis az iszlám vallásjog által a zsidók és keresztények számára biztosított védelemnek a történeti irodalomban a szerzők szimpátiáitól és vallási—politikai nézeteitől függően többféle értelmezése létezik, amelyek egyik végpontján a modern értelemben vett tolerancia, a másikon a tudatos megsemmisítés politikája áll.5 Az újabb vélemények inkább arra hajlanak, hogy a rendszerben nem ideológiai—érzelmi, hanem pragmatikus eszközt lássanak, amelynek legfőbb célja a nagyméretű hódítások gyors és rugalmas konszolidációja volt.6 A oszmán központi igazga' Az eredetileg olasz nyelven írt történetet szabad fordításban közöltem.

Tomkó ilyen irányú működéséről legújabban, a korábbi vélemények ismertetésével: BliNK SÁNDOR: A Szilveszter-bulla nyomában. (Pázmány Péter és a Szent István hagyomány 17. századi fordulópontja). In: A Ráday Gyűjtemény Évkönyve, X. Bp., 2002. 39-80. p. Tomkó szerepéről a missziószervezésben: MOLNÁR ANTAL: Katolikus misz- sziók a hódolt Magyarországon I. (1572-1647). Bp., 2002. (Humanizmus és reformáció, 26.) (továbbiakban: MOLNÁR, 2002.) passim (ad indices)

Biblioteca Casanatense (Roma) Ms. 4112 (Az általam közölt elbeszélés: föl. 23rv.) HoRVAT, KaríjO: Növi historijski spomenid za povjest Bosne i susjednih zemalja. In: Clasnik Zemaijskog mustja Bosne i Hercegovim, 1909. 350-371. p. Az itt elmesélt történet: 370-371. p.

5 Molnár, 2002. 30-36. p.

Fodor PÁL: „A kincstár számára a hitetlen a leghasznosabb”. Az oszmánok magyarországi valláspolitikájáról. In: Magyar évszázadok. Tanulmányok Kosáry Domokos 90. születésnapjára. Szerk.: ORMOS MÁRIA. Bp., 2003. 88-99. p. (továbbiakban: Fodor, 2003.)