Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - KALÁSZATOK - Molnár Antal: A szarajevói kádi ítélete 1613-ban
Kalászatok 167 tást legalábbis igazolhatóan ilyen megfontolások irányították, a helyi hatóságokat — különösen az isztambuli központtól való mind erőteljesebb függedenedésük miatt — viszont gyakran a könnyű haszonszerzés, a lakosság megfélemlítése is motiválhatta. Éppen a rendszer rugalmassága tette lehetővé, hogy általában a jogalkalmazótól függött a törvény szigorának vagy' méltányosságának előtérbe helyezése. Ez a kettősség a török uralom másfél százada során végig tetten érhető. A ny'ers erőszak és a pénzsóvárság mellett ugyanis számos esetben a helyű hatóságok is védték és támogatták az alattvalókat: nyilván szintén a haszon reményiében, de távolabb tekintve. Erre a magatartásformára ugyan kevesebb példával tudunk szolgálni, hiszen a források természete miatt inkább az elnyomásról és a konfliktusokról maradtak fenn híradások. „Pozitívabb” török képet néhány utazó mellett inkább az egyházi források őriztek meg: olykor egyházpolitikai számításból, mint a korai reformátorok vagy az első katolikus misszionáriusok, vagy' a sajátos érdeklődésüknek köszönhetően, miként a jezsuiták.7 A 17. századból is számos adatot ismerünk a parasztokat a magyar katonáktól védelmező vagy a templomépítést támogató szpáhikról, a misszionáriusokat a budai hatóságok előtt oltalmazó szandzsákbégről, a keresztény vallás iránt érdeklődő és annak papjait segítő hodzsákról és imámokról, a katolikus vallásgyakorlat bizony'os elemeit tiszteletben tartó hivatalnokokról, vagy éppen a katolikus szentelményeket felhasználó muszlimokról.8 Ezek a beszámolók viszont a rendszer lényegét ritkán ragadják meg. Míg a zaklatásoknak és a bírósági hercehurcáknak a hátterében a keresztény kortársak is egyértelműen látták az állam tehetedenségét, hogy meg- akadály'ozza a közbiztonság romlását és keretek közé szorítsa a hivatalnokok pénzsóvárságát, addig az ellenpélda mozgatórugóira ritkán történik világos utalás. Az oszmán tisztviselők és katonák támogatását a tudósítók általában személyes jóindulatnak fogták fel. Á fenti példázatnak éppen ez adja meg a történeti értékét — egy konkrét eset kapcsán elméleti síkon is megfogalmazza: a keresztény alattvalók védelme az oszmán állam működésének egyik legfontosabb záloga.9 MOLNÁR Antal: Rómából Belgrádba. (Három jezsuita útibeszámoló a 17. századból), ín: Tanulmányok Szakály Ferenc emlékére. Szerk.: FODOR PÁL — PÁLFFY GliZA — TÓTH István György. Bp., 2002. (Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanulmányok, 2.) 267-268. p. 8 MOLNÁR Antal- A katolikus egyház a hódolt Dunántúlon. Bp., 2003. (METEM Könyvek 44.) 97-98. 105-106. 160. p.; MOLNÁR ANTAL: Mezőváros és katolicizmus. Katolikus egyház az egri püspökség hódoltsági területein a 17. században. Bp., 2005. (METEM Könyvek 49.) 192-195. p. ,J Szinte szó szerint hasonló kijelentést tett III. Murád szultán 1594-ben: „a kincstár számára a hitetlen a leghasznosabb”. FODOR, 2003. 99. p.
