Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
A magyar-zsidó nemzed identitástudat forrásvidékén Horn Edével 55 alkalmazta, amelyhez a magyar ellenzék még 1847-ben közelebb állt, mint a szegedi nemzetiségi határozathoz. A továbbiakban az eltérések az 1847-es szöveg és annak német fordítása között már inkább csak stilárisak. „De e főpártban észrevehetni két különböző véleményárnyzatot. Az egyik testestül-lelkestül akarja, kívánja is a polgárosítást, s teljes meggyőződéssel harcol ez ügy mellett, s törekszik annak elérésére. [...] A másik csak azért szól mellette, mivel kell\ mivel politikai rendszerének egy részét teszi, és hogy az egész rendszeren csorba ne ejtessék, szükség azt is fenntartani, vitatni. És kiismerhető mind beszédükből, mind írásaikból ezen kénytelenség, melyen e szabadelvűség alapul, s ha adnának is a zsidónak polgári jogot, más záradék által elvennék tőle, mit az elsőben megengedtek. [...] Az első felekezettől — ha csak oly kicsiny nem lenne — mindent remélhetnénk. A másodiktól csak akkor, ha egykor el lesznek döntve az országnak minden más kérdései, s kielégítve látandják saját követeléseit; csak akkor remélhetni, hogy zárkövét a szabadelvűség épületének fölteendők, a zsidónak is majd a neki tartozó jogokat megadandják.” Érdemes egy pillanatra ezen passzusnál megállni. Nemcsak a fogalom- használat leleményessége miatt. A felekezet kifejezés ugyanis találó, mivel a kérdésnek, mint már utólag látjuk, van némi vallásos jellege, hiszen hitre épül. Ami ennél fontosabb, az a jóslat. A történelemből sokat tanuló Irányi Dániel - akiről éppen Horn Edétől tudjuk, a képviselőválasztáskor rájátszott a pesti burzsoázia antiszemitizmusára — így tekintett vissza 1860- ból az 1849-es emancipációra: „A zsidók egyhangúlag egyenjogúnak nyilváníttattak a keresztényekkel. Elbeszélésünk elején nem rejtettük véka alá, mennyi lesújtó előítélet akadályozta azonnali emancipálásukat. Egy év leforgása alatt ezek az előítéletek elpárologtak, mert az izraeliták valóban hazafiasán viselkedtek.” És így „a magyar parlamentarizmus történetének záróköve [...] a nemzetiségek megbékéléséről szóló nyilatkozat és a zsidóemancipáció megszavazása”.166 Horn Ede is a zárkőről írt, akár Irányi zárókőről. (Később jó barátság szövődött közöttük, Horn Ede — látni fogjuk - több könyvével is megajándékozta.) „Szabadelvűek ellenében - fejtegette Horn Ede — állnak a konzervatívek, a statusquo barátai. Ezek Németországban is ellenei a zsidók polgárosításának, és ahol e párt hatalomra vergődött fel 1814 óta, például: Porosz-Hannoverben, a zsidóügy majd mindenkor hátra- lépéseket tett, előrehaladást sehol se. De hazánknak konzervatívjait jól meg kell különböztetnünk a németországiaktól. Hála a Magyarok Istenének! Hazánkban »történeti oskola« még nem képződött, mely- minden jogtalanságot jognak tart, ha csak ősi, minden intézvényeket IRÁNYI Dániel - CháSSIN, CháRLES-LoUIS: A magyar forradalom politikai története 1847-1849. II. Bp., 1989. 344-345. p.
