Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
56 Egyháztörténeti Szemle VI/2 (2005) jogszerűeknek mond, ha csak ősiségszenteltek; minden újításnak ellentáll csupán azon okból, mivel az elavultat helyéből kiszorítja; és következéskép a zsidót is ezen szabdádan helyzetében hagyni akarná, mivelhogy eddig is olyan volt. Nem ismerik a mi konzervatívjaink a »keresztényi álladalom«-nak elvét, mely nemkeresztények hozzájárulása által veszélyeztetnék, ha t.i. ezek is földjét mivelik, iparát előmozdítják, a tudományokat és mesterségeket elősegítik, és az álladalom- nak javára, mint ügyvédek, bírák, tisztviselők, stb. szolgálnak. Konzervatívjaink a zsidóügyben is fontolva haladók, és míg erős talpon alapuló jövőt bizonnyal nem remélhetni: a statusquo parányi részét sem akarják helyéből kimozdítani, - és mindig a réginél marasztaltatni törekszenek. [...] Veszélyes ugrásokra azoknak nincs kedvök. A polgárosítást pedig veszélyesnek azért tartják, mivel a zsidót nem ismerik. És onnan az örök ellenvetés a zsidó állított erkölcstelensége, durvasága, és az abból következtetett polgárosításrai képtelenségéről! [...] Honnan ez az általános félreismerés? Már e cikk kezdetén megmutatok. Könnyen ádátni, hogy e párttól csak kevesek és lassan nyerendők az engedmények; teljes polgárosítást csak akkor remélhetni, ha a zsidó magát bensőleg, külsőleg is, amennyire tőle kitelhető, átalakította légyen, és így de facto már annak birtokába jövendett volna, amit most kérnie kell. Bizony oly közel nincs az idő ennek elérésére. De ha az idő egykor beköszön, ezen párt nem átalandja a fait accomplit a jognak címével is fölruházni. E két párt elvekből indul ki. És ámbár a másodiké nekünk nem kedvez, az mégis örvendetes, hogy elv szolgál az ellenzésnek alapjául, és önkény áldozata többé nem vagyunk. Az elv észben terem, ésszel is harcolhatni ellene. Az elv szüleménye az időnek és körülményeknek, s ezeknek elváltozása mellett annak megváltoztatását is remélhetni. Nem így áll a dolog az önzéssel; ez ellen sem ésszel nem harcolhatni, sem idő- s körülményektől nem remélhetni gyógyítását. Mindig és örökké hatalmas befolyása van az önzésnek; mert az önfenntartási ösztön örökké meg örökké hatalmas. És ez az ellenség kezdettől fogva a zsidóügy ellen lépett föl, ez az, mely napról napra keményebben, hevesben is lép föl a polgárosítás ellen; mert önérdekét veszélyeztetettnek véli. Képviseltetik azon párt a honfiak azon osztálya által, mely érintkezésbe jő a zsidóval, a polgártól t.i., mely a zsidónak tudományok, tisztek és mesterségek szabad gyakorolhatása esetében önérdekének tönkrejutásától fél. És annál inkább, mivel eddig is szokva volt: céhek, szabadalmazott testületek, s más efféle eszközök által önérdekeit minden keresztény ellen is megőrizni és maga érdekeit inkább mint a közjóét tekintetbe venni. E párttól — ha a törvény közbe nem lép — jobbulás csak akkor várhatandó, ha polgáraink közt földerülend a míveltség jótevő szelleme, és tanulandnak az álladalommal összeolvadni s a közjó felvirágzásában maguk üdvét lelni meg.
