Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével 51 ma alá hajtsam, azt már nem! Soha és semmikor! Amíg lélegzem, és Isten életet és erőt ad nekem, amíg az emberi értelem egyetlen szikrája marad bennem, óvakodom ettől a méltatlan bandától, és szabadságom fenntartására törekszem, és si desunt vires tamen laudanda est voluntas, a siker Istentől függ, kinek keze és oltalma alatt vagyunk valamennyien!!”158 Ez a belső harc az ortodoxiával a német lapokban maradt rejtve. A magyar fórumon az emancipációért kellett küzdenie. Van valami szimbolikus abban, hogy Horn Ede, azaz akkor még Einhorn Ignác három különböző jellegű cikket tett közzé az Első magyar Zsidó naptár és évkönyvben. Az első alcíme szerint „archeológiái értekezés”: A halálbüntetés a régi hébereknél. A zsidó kulturális örökség egyik időszerű mozzanatának megidézése. Álláspontja messzemenően egybehangzik Szemere Bertalanéval:159 „A társaságnak [...] a gonosz tettét és vétket kell megsemmisítenie s jövőre lehetedenítenie, nem pedig a gonosztevőt és a vétkest, kiből könnyen még jó s erényes ember válhatik, ha bölcs rendeletek s célszerű büntetések által az ellenkezőrei alkalomtól megfosztatik.” Mózes eljárása és a Talmud idevágó rendelkezése, a sanhedrin felállítása példamutató: „lehetetlen csodálatra nem gerjesztetnünk e bölcs törvényhozó testület iránt, ki oly jól tudta ugyan fenyegetni a halállal, és visszariasztani az által a halálbűnöktől, de tudta is föltartani a bakó emberkivégző kezét és a még a vétkes egyén életét is meglehetősen kimélni és az összességnek megtartani.”1611 Horn Ede második közleménye: A zsidó-ügy és a sajtó honunkban a magyar irodalomban élő zsidó torzképek seregszemléje. Komor a következtetés: „A magyar szépirodalomban hatalmat vett a türelmedenség és embertelenség bizonyos szelleme, mely őt a zsidók irányában tévutakra vezeti, s feladatát egészen eltéveszted. Ahelyett, hogy igazságot s felvilágosodást terjesztene a nép között, balítéleteit elenyésztené, és ember- szeretetre oktatná: inkább arra törekedik, hogy a középkor homályát örökítse, a türelmedenséget és a zsidógyűlöletet mindig új és új tápanyaggal felélessze, s a nép durva előítéleteit gondosan ápolja, s újakkal szaporítsa. Az irányköltészetnek ugyan még nálunk kevés tisztelője és annál kevesb képviselője akadt. A lángelméjű Eötvös, ki derék »falu jegyzőjében«-ben irányregényt felállítni merészelt, melyben politikai alkotmányunk s intézményeink hiányait híven ábrázolá, s azokat elmésen s éles gúnyorral ostorozta, az ítészeitől [...] erősen megdorBl.AU LAJOS: Horn Ede államtitkár két if|úkori levele Brill S. L.-hez. In: Magyar-Zsidó Szemle, 1899. 266. p. Kecskeméti KÁROLY: A halálbüntetés ügye az országgyűlésen. Szemere Bertalan 1843. augusztus 19-i beszéde. In: Kriminológiai Közlemények, 1996. 53. sz. 84-104. p. HORN Ede: A halálbüntetés a rég hébereknél. In: Első magyar zsidó naptár és évkönyv. Pest, 1848. 177-178. p.
