Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)

2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban

39

A magyar-zsidó nemzed identitástudat forrásvidékén Horn Edével

Széchenyi mintha „utilizálni” akarná a zsidóellenességet, amikor a kossuthi egybeolvadás politikájával szemben a tisztaság kényszerképzetét vetette fel. 1848. május 10-én azonban már a magyar—zsidó együttélés más dimenziói villantak fel lelki szemei előtt, amikor naplójában németül jegyezte be (kivéve a dőlt betűkkel szedett részt):

„Nekünk magyaroknak végünk! Egy német és eg)' szláv birodalom. A pajkos magyar kimarad! A zsidók — akik hátunkon akarnak kijutni a mocsárból — lesznek egyetlen szövetségeseink!”

Aztán egy év múlva azon kesergett, hogy Magyarország zsidó birodalom, zsidó paradicsom. Majd megint eg)' év múlva:

„A magyarok nincsenek sokkal kevesebben tíz milliónál [értve ez alatt Magyarország lakosait, tehát a nem magyarokat is], és lassan a jómódúak mind elmagyarosodtak volna — csak a nép maradt volna csupán itt-ott mereven saját nemzetiségénél. A kinyilatkoztatás abban a vonatkozásban is beteljesült, hogy a zsidókat emancipálták. Antikrisztu- suk ott volt. Hogy én vág)' Kossuth, nem tudom.”128 Politikai számítás, demagógia és létszorongás, majd borzalmas kudarcélmény fonódtak így össze Széchenyi eszme- és kedélyvilágában, miközben olykor bigott feleségének hatása erősítette benne az antijudaizmust — és nemcsak nála, anélkül hogy egyértelműen antiszemitának lehetne őt minősíteni vág)' netán primitív zsidóellenességgel jellemezni.129

Talán éppen Batthyány alakját látjuk, titkára Kuthy Lajos regényében viszont — az antiszemita kényszerképzetek árjának kitéve. A Ha%ai rejtelmekben Löbl Simon, egy becsületes rabbi vásott, de éleseszű fia, aki könyörtelen és számító uzsorás lett, így világosítja fel gróf Szalárdy Györgyöt:

„A híd pihen s gőzhajó sem kell. Jobb ha azon kevés részvény, mi e két vállalatból magyar köröm közt van, apránként idegen kézbe vándorol. így siettetve lesz a jövendő, hogy a magyarföld idegen országok technica provinciájává váljék. Pedig nekünk erre törekednünk kell. Csak így leend az, hogy a folytonos szegényülésben, mi és utódaink bővebb és könnyebb alkalmat nyerünk excellentiátok megtört és fogyott fajában nemzetietlen pénzaristocratiát alapítni meg. [...] Nekünk törni, nyomni, eltapodni kell minden csírázó versenyt és vetélyt; elzárni, betemetni minden felfakadó forrást, mely a pénzt, hatalmunk eszközeit a nemességhez szivárogtatná, s új uralgást adna kezébe. Más nemzeteknél nem sikerült ez élelmes fajunknak; itt meg kell ragadnunk a ritka alkalmat. [...] Soha egy nemzet se csapongott oly könnyelműen a változó népkegy végletei közt, mint az excellentiátoké. Magát gróf Széchenyit, kit messiásának kiálta ki,

Gr. Széchenyi István döblingi irodalmi hagyatéka. I. Szerk.: KÁROLYI ÁRPÁD. Bp., 1921. 311., 438., 442. p.

Katz, 1980.234-335. p.