Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
28 Egyháztörténeti Szemle VI/2 (2005) Mindenesetre a fenti szólamok nemcsak a zsidókat démonizáló egyes korabeli magyar regények közhelyeit idézik fel, hanem megelőlegezik a náci hóhér-historiográfiát, amely szerint az asszimiláció: üzlet és mimikri, ugyanakkor, hogy az egyébként — maga módján - tárgyszerűségre törekvő „szimbió- zis”-szakértőt idézzük: Magyarországon „minden előfeltétele adva volt a hasonulás és összeolvadás, a magyarságba való teljes beolvadás elérésére”. így: „Magyarország az az ország, ahol a zsidóságnak az államalkotó néphez való hasonulása kiterjedésében, erejében és mélységében példádan. Magyarország mellett minden más ország háttérbe szorult. A zsidókérdés megoldása mennyivel nehezebben és fájdalmasabban megy' itt végbe, mint Németországban.” A bevallott cél: „A középkor a megoldást gettóval próbálta meg, az emancipációt és az asszimilációt adományozta nekünk, századunk eltávolítja a zsidókat Európából.”97 Ennyit a fajelméleti dekonstrukcionalizmusról! Amikor polgárosodásunk nagy' korszaka lezárult, 1917-ben, Alexander Bemát így' foglalta össze ezt az „asszimilációs” törekvést: „Ez a föld predesztináltalak látszik a két néplélek hatalmas és nagyot szülő egyesülésére. Sehol úgy' nem fogadtak bennünket, mint itt. De mi sem jöttünk üres kézzel és léha szívvel.”98 Kétségtelen, hogy' amit Alexander Bernát írt, válasz az asszimilációs követelőzésre, amely ugyancsak a reformkorban, az 1840 utáni emancipációellenes reakció során erősödött fel, amikor a zsidóktól sajtóban, megyegyűlé- seken követelni kezdték a zsidó gyülekezeti és vallási reformot, azt, hogy szakítsanak a keresztény'ellenes előítéletekkel, iktassák ki a keresztényektől elkülönítő szokásokat, amelyek lehetedenné teszik a közös társas életet és a vegyes házasságot. Hogy' menny'i ebben a követelésben és olykor erőszakos követelőzésben a tájékozadanságból fakadó erőszakos naivitás és fondorlat, azt esetenként kell megvizsgálni, éspedig azt, hogy' ki, mikor, milyen célzattal hangsúlyozta. Ugyanakkor látnunk kell, hogy asszimiláció kifejezés helyett inkább egybeolvadással éltek a kortársak. Eötvös József sem arról írt 1840-ben, hogy' a zsidóknak valakikhez kellene asszimilálódni, amikor feltette a kérdést: „S vajon milyen nemzetiség az, mellyel a zsidók a mienket elronthatnák? A német? — de nem idegen-e ez a zsidókra nézve? S ha a zsidók hazánkban német elemet képeznek, nem mutatja-e épen ez, hogy e nemzet idegen nemzetiséget felvesz, s vele asszimilálódik?”99 A „vele asszimilálódik” kifejezés tudatos, a „hozzá asszimilálódik” ahisztorikusnak tetszett volna. Hiszen a magyar állampolgárt a modern magyar állammal együtt kellett és lehetett csak megteremteni. A modern magyar nemzetet a liberálisok az együtt élő etnikumok nagy közös vállalkozásaként is szerették volna kialakítani, ahogy a közveden történeti előképként szolgáló magyar nemesség is etnikailag sokszínű képződmény, SCHICKKRT, Ki.AUS: Die Judenfrage in Ungarn. Berlin, 1942. (továbbiakban: SCHICKKRT, 1942.) 7-8., 82. p. Ai.HXANDKR Bl'RNÁT: A zsidókérdés Magyarországon. Bp., 1917. 41. p. EÖTVÖS JÓZSEF: A zsidók emancipációja. In: Reform és hazafiság. Szerk.: FliNYŐ István. Bp., 1978. (Eötvös József művei. 1.) 225. p.
