Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
A magyar-zsidó nemzed identitástudat forrásvidékén Horn Edével 29 amelyet érdek és tudat — társadalmi és nemzeti mitológia - integrált, olvasztott egybe. Milyen volt a zsidók szóhasználata? Löw Lipót 1840-ben a lipcsei német zsidó lapban arról értekezett, hogy „a magyar zsidó csak a magyar nemzetiséggel való egybekeléssel (Vermählung) lehet valóban emancipált”.100 Dániel Ehrmann pedig az 1840-i zsidóemancipációs szándék hatásáról a következőket írta: „Elektromos szikraként járta át az elismerés Magyarország zsidó lakosait. A legnagyobb élénkség fogta el a tömeget. A beilleszkedés a nemzetbe, amely őt ilyen nagylelkűen a szeretet kötelékével kapcsolta magához, mindenütt látható.”101 1848-ban Róth Herman, rabbijelölt miután jelezte, hogy „minden álladalom maga iránti kötelességei legfőbbike a bevett idegen anyagot assimilálni”, és „a zsidóemancipáció hévmérője a nemzetek míveltségének”, azt fejtegette, hogy a kereskedésről „még fogalma sincs a magyarnak,” viszont a zsidó „úgyszólván a puszták hajója lévén, a nyers anyagot a kézműves házához, a feldolgozottat pedig házától elviszi”, a követelmény nem valami — a mai szóhasználatban divatos: — szimbiózis, hanem a „felolvasztás”: „S ti hazám nagy törvényhozói! eg)' eszme áll előttetek, mely nem esedezik, nem könyörög, nem kér, hanem igényel, követel s parancsol, parancsol pedig a haza, az álladalom szent érdekében, s ezen eszme egy szóba foglalva — mert ezer szónak egy a vége: felolvasztás!”102 A teljes egybeolvadás, mint végcél nem eredeti. Franciaországban született, és aztán Németországban is felkarolták, ahol asztal és ágy lett az életközösség szimbóluma, és miközben erről értekeztek, az intellektuális finomsággal cizellált szabadelvű gondolatok keveredtek zsidóellenes bal- ítéletekkel - hogy az oly gyakori reformkori kifejezéssel éljünk. Az 1840- es évek derekán Magyarországon is napvilágot láttak zsidókat démonizáló megnyilatkozások, és ezek jól példázzák, hogy két szubkultúra: a kereszténység antijudaizmusa és a burzsoá fejlődés antiszemitizmusa miként fonódhat össze. Jellemző a feszült hangulatra, hogy az exigenciák tudományát valló Kossuth Lajos 1844-ben nem önálló cikkben, hanem másnak az eszmefuttatásához - Fábián Gábor vezércikkéhez — kapcsolódva jegyzetekben, majd rövid, de annál jelentősebb — szinte máig vitatott — cikkben fejtette ki nézeteit, mint írta: „vezérnézetünket”. Az aradi Fábián Gábor, aki Hafiz és Osz- szián átültetésével, majd Tocqueville amerikai helyzetelemzésének fordításával tette magát ismertté, február végéről küldte be cikkét, Kossuth május elején adta ki. Ahhoz, hogy Fábián szerint a képviselők többsége az emancipáció híve, míg „a nemzetnek törvényhozásba be nem folyó nagy része” ellenzi azt, nem szólt hozzá Kossuth, annál inkább ahhoz, hogy „a kérészIdézi: HAUSLRR, 1976. 33. p. EHRMANN, ÖANIRL: Betrachtungen über jüdische Verhältnisse. Pesth, 1841. 20. p. RÓTH HbrMAN: A zsidók polgárosítása ok- s célszerű, vagyis vázlat a zsidók közép- és jelenkori helyzete, jelleme s viszonyairól. Pest, 1848. 5., 44., 49-50., 58. p.
