Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 1. szám - RECENZIÓK - Krisch András: Hanzmann Károly: Helyzetrajz és adalékok a soproni evangélikus ágostai hitvallású evangélikus egyházközség 1900-1950. évi történetéhez
132 Egyháztörténeti Szemle VI/1 (2005) közösség legfontosabb összetartó eleme. A 20. századra az evangélikusok még mindig, modern szóval élve hatalmas infrastruktúrával, (iskolák, diákotthon, árvaház, egyesületek, mezőgazdasági vagyon, stb.) rendelkeztek. Az egyháznak nagyságát az is bizonyítja, hogy tagjai gyakran a város vezető tisztségviselői, vagy országosan, esetleg nemzetközileg is elismert szakemberek voltak. Mint Hanzmann írja a soproni evangélikus egyház történetében nem annyira a világtörténelem eseményei, mint inkább a lelkészek személye és munkássága jelez határvonalat. Mindez az olvasó számára már a kötet elején kiderül, hiszen 1901-ben egy megüresedett lelkészi állásra 9 (!) pályázót hívtak meg. Ilyenkor szinte megbolydult a gyülekezett, és ha átmenetileg is, de több pártra szakadt. Sokat számítottak az emberi kapcsolatok, az előadás mód, a használt német nyelv dialektusa, a lokálpatriotizmus, a külső és belső értékek. Az 1928-as lelkészválasztáson, ahol a „harc” a Danielisz és a Budaker pártiak között zajlott, egyenesen választási csalást emlegetett a vesztes párt. A kedélyek Budaker Oszkár beiktatása után azonban hamarosan lecsillapodtak. Mindazonáltal a soproni evangélikus egyház sem függetleníthette magát a történelem eseményeitől: a boldog békeidőktől, a „nagy háborútól”, a Monarchia összeomlásától, inflációtól, a gazdasági világválságtól, II. világháborútól, majd az azt követő német kitelepítéstől. Mindez azt is jelenti, hogy akik eme korszak helytörténetét, egyháztörténetét kutatják, azok számára e kötet alapmunkának számíthat. Talán érdemes az olvasó, vagy jövőbeli olvasó számára néhány fontos mozzanatot, problémát kiemelni, amivel az egyháznak szembesülnie kellett. Ilyen az első világháborúban lefoglalt harangok, a kormányzói látogatás, a templomrenoválás, valamint az, hogy a gyülekezet melyik énekeskönyvet használja. Fontos adalékokat tudhatunk meg a régi evangélikus temető áttelepítéséről, és mint azt Hanzmann (aki személyesen részt vett a régi temető területén folyó építkezések során előbukkanó csontok ösz- szegyűjtésében) joggal jegyezte meg a régi, szép sírkövek maradhattak volna eredeti helyükön is, mint amire nem egy példa van más városokban. Külön érdekesség, ahogy Hanzmann az ötven év során párhuzamosan szolgáló lelkészek egymáshoz való viszonyát bemutatja. Kellemetlen események is kerülnek bemutatásra, egyet kiragadva: 1930-ban Serédi Justinián, hercegprímás soproni látogatása alkalmával egy evangélikus küldöttség is tiszteletét tette, amely a két egyház közti megbékélést hangsúlyozta, a prímás azonban ezt elutasította, és azt hangoztatta, hogy béke csak akkor lesz, ha mindenki elfogadja Róma igazságát. Az első kötet legjelentősebb eseményét hosszabban tárgyalja a szerző. Ez pedig a 6500 fős evangélikus német közösség kitelepítése. Megrázó eseményként tárja a lelkész az olvasó elé, ahogy a lelkészek megkonfirmál
