Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 1. szám - RECENZIÓK - Krisch András: Hanzmann Károly: Helyzetrajz és adalékok a soproni evangélikus ágostai hitvallású evangélikus egyházközség 1900-1950. évi történetéhez
Recenziók 133 ják a kitelepítendő fiatalokat, hogy ha csak pár napig is, de ennek a gyülekezetnek lehessenek felnőtt tagjai. A hívek jelentős részének elvesztésével az eddig hatalmas infrastruktúrával rendelkező egyház pillérei megrogy- gyantak. Olyan szorgos, régi soproni családok tűntek el a városból, akiket a megérkező telepesek nem pótolhattak. Szükség volt a soproni gyülekezet jövőképének újra gondolására. Hanzmann Károly nagyszerű munkájának talán csak utolsó oldalait kell kritikával kezelni, hiszen nem szabad elfelejteni a kézirat megszületésének dátumát, 1950-et. Ebben az időszakban semmiképpen sem volt szerencsés az állam egyház ellenes intézkedéseit ostorozni, amelyek súlyosan érintették az amúgy is nehéz helyzetben levő gyülekezetét. Éppen ezért Hanzmann ezek nagy részéről nem ír, vagy csak kötelező optimizmussal. A második kötet lényegében úgyszintén szerves részét képezi az 1900-1950 közötti eseményeknek. Ebből kifolyólag sok átfedés is létezik. Ez a kötet mindenképpen tagoltabb az előzőnél, hiszen egy-egy témakör köré fűzte a szerző gondolatait. Ilyenek az evangélikus templom és gyülekezet rövid bemutatása. Ezt követi az evangélikus iskolák ismertetése, külön kiemelve néhány fontosabb tanévet, bizonyos esetekben, pedig nagyon alapos és pontos statisztikákat is közöl. A következő nagyobb téma az egyház szerteágazó egyesületeinek bemutatása és egyben ez alkotja a kötet gerincét is. Kiderül, hogy a soproni evangélikus egyház milyen sokrétűen viselte a hívők gondját, nem csak a lelki világukról gondoskodott, hanem a felkarolta a szegényeket, elesetteket és árvákat, igyekezett az egyesületeken keresztül a megfelelő színvonalú kulturális programokat is biztosítani. Az anyagi hátteret mindehhez az egyház és a gyülekezet tagjainak felajánlásai, alapítványok és alapok biztosították. Természetesen ki- sebb-nagyobb anyagi és egyéb válságok, pl. társadalmi ellentétek, az új trianoni határok meghúzása, vagy botrányok ezen a téren is jelentkeztek. Az államosítás az egyház egyesületeit, egyleteit sem kerülhette el, és ez egyben ennek az időszaknak a végét is jelentette. A feladatok nagy részét az állam vette át az egyháztól, persze egészen más tartalommal. Az ebben a fejezetben közölt sokszor több oldalas név- és adatsorok a könyv olvashatóságát megtörik, de az e téma iránt érdeklődőknek nagyon hasznosak. Hanzmann egy helyütt meg jegyezte: a soproni gyülekezet 1900-ban a dunántúli egyházkerület legnépesebbje és leggazdagabbja volt. Ez a gazdagság négy pilléren nyugodott: egyrészt a nagyszámú egyházi alapítványon, közülük csak néhányat említve a népiskolai, líceumi, ösztöndíj, árva, szegény. Nem szabad megfeledkezni az egyház tulajdonát képviselő ingatlanokról, amelyek egy része szintén örökség útján került gyülekezeti tulajdonba. Azon épületeket, amelyeket nem egyházi célra használtak, azokat bérlakásként üzemeltettek. Külön ki kell kiemelni az egyház borgazdaságát, amely az anyagi háttér egyik fontos pillérét képezte, e nélkül a soproni
