Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)

2004 / 2. szám - TANULMÁNY - Inzsöl Richárd Péter: A Csornai Premontrei Kanonokrend belső élete a 19. század második felében

60

Egyháztörténeti Szemle V/2 (2004)

szó sincs — a' sz. kereszti apátnak ismeretes vonakodása, mert hogy ez a' négy professor fizetésének terhe alul ki akart bújni, sőt határozottan kinyilatkoztatta, hogy ezen éven túl fizetni nem fog, tudva volt. Jogczímül azt vitatta, hogy az alapítványi levélben ez áll: „Donec Sabariae studia philosophica duraverint”; a' tanulmányok pedig megszűntek, mert a lyceumból gymnasium lett; tehát — Ki volt csinálva, hogy szorítani megpróbálják ugyan, de ő közel a' tűzhöz, és tudja az utakat-módokat, és poros dolgokban favor in judice.

Lehetett-e illy körülmények között aggódás nélkül eléje nézni a jövendőnek, nekünk, kik----no de nem szólok. Bajainkat őszintén nem is

l

ehet papirosra tenni.

Az apát elmozdíttatott kérésétől, vagy inkább rászoríttatott kötelességére. Jól van. De túl vagyunk-e már mindenen? A' mostani fekete négy tanár, az új rendszerbeli nehézségek miatt minden áron menekülni kíván a' tanítástól (másképp van egy kicsit nekik most, mint volt azelőtt); a' mathematicus kapott is már plébániát. Fog-e a világi papságból valaki folyamodni, kétséges; miután a szigorú adprobatoriumnak magát alája verni senkinek kedve nincs. Hát ha, mivel professor csak kell, rendünkre parancsolnak, hogy 500 forintért először ugyan most csak mathesisre, utóbb egyéb tanulmányokra is adjunk embert; kit állítunk ki? De ne kelljen új; ha közülünk kidül valaki, van-e mindjárt helyébe más? Néhányan itt már ollyanok vagyunk, kikre nem sokáig lehet építeni: magamról legalább jó lelkiismerettel még inkább elmondhatom mindazt, mit immár régen elmondtam. Sterne látott, és szemembe mondá, hogy áldozat vagyok.

Szóval bekopogtatott már az új rendszer. (Ennek mivoltáról nem tudom, van-e Nagyságodnak ez ideig kellő ismerete.) Akkor mindjárt nem gondoskodni újonczokról, miután egynek kiképezésére legalább öt év kívántatik, igen könnyű véralkatot tanúsít. Ha ebben a Convent intézkedik, majd lett volna sérelem! De ez ne is tegyen illyest a maga kezére, míg valaki a' prépost nevet viseli. Nagyságod Jánoshidára vette magát, és készebb volt kényelmedenebb lakban tölteni el a' zordon telet, hogysem a' rend fönnmaradhatásának (mert ha nem tanítunk, miért tartsanak meg bennünket?) kellékeiről a Conventtel gondoskodni. És most mégis levelében ingerülten kérdi Nagyságod: „nem tudom mit akartok velem, hogy olly hosszú aláírásos leveletekkel stb.”. Mire ismét, már e' levélben harmadszor, igazítólag vagyok kénytelen megjegyezni: hogy mi hosszú aláírásos levelünkkel csak a' Conventet kerestük meg, nem Nagyságodat. Azonban mit akarunk, mit kell akarnunk, ha rendünket (másról nincs is szó) menteni óhajtjuk, megmondjuk, mihelyt káptalanba összegyülekezendünk. Bajaink, még egyszer mondom, ollyszerűk, hogy azokat leírni is óvakodunk, mégpedig Nagyságod saját böcsületének és hosszú kormánya böcsületének tekintetéből óvakodunk; levelünk alá pe-