Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Zábori László: Egyházpolitika Pest megyében (1950-1989)
Zábori László: Egyházpolitika Pest megyében, 1950-1989 117 ezer főhöz képest! Az egyházügyi megbízott meglátása szerint a papok igyekeztek látványossá tenni az ünnepet, s általában „az emberek sokkal szabadabban mozogtak”.43 44 45 1959 tavaszán a 183 Pest megyei község közül 160-ban, továbbá 4 városban tartottak feltámadási körmenetet. A rendezvényeken 114 000 ember vett részt (az előző évi 119000-rel szemben). Néhány helyen „aggasztó” mértékben növekedett a megjelentek száma: Túrán például 100 %-kal, ami Udvardy egyházügyi főelőadó szerint egyértelműen Kovács Gábor, volt egri teológiai tanár, a mostani plébános tevékenységének eredménye. Ezzel szemben Bia községben Angeli esperes - aki „ellenforradalmi tevékenységével kompromittálta magát” — elvesztette a tömegek bizalmát, s 50 %-kal kevesebben jelentek meg a húsvéti ünnepen, mint az előző évben. Rendzavarás két helyen fordult elő: Pilisborosjenőn március 29-re virradóra ismeretlen személyek a párthelyiség faláról leverték az „MSZMP szervezet” feliratú táblát, Tésán pedig két „ittas” határőr megverte a helyi KISZ titkárt és az egyik járási tanácstagot. Augusztus 20. előtt az állami szervek rendszeresen figyelmeztették a klérust, hogy az egyházi rendezvények ne zavarják meg az állami ünnepségeket. Nem is származott ebből soha bonyodalom, kivéve egyetlen esetet. Tápiósüly községben egy Fejes nevezetű plébános épp az állami ünnepség idejére szervezte meg a körmenetet, melyen ráadásul igen sokan vettek részt, „gyengítve ezzel a munkás-paraszt találkozót” — ahogy az egyházügyi főelőadó fogalmaz. Kéri is az AEH elnökét, fosszák meg a „pimaszkodó” egyházfit a kongrua jövedelmétől. ' Az egyházat felügyelő állami szervek szoros figyelmére tarthattak számot az első áldozások is. 1954-ben, májusban, négy hétvégén zajlottak ezek az események a megyében, mindenfajta rendzavarás nélkül. Pécelen azonban a tanácselnök tiltakozott az egyik vasárnapi időpont ellen, mivel akkor épp gyermeknap volt, s erre hivatkozva kérte Csala László egyházügyi főelőadót, máskor tartsák a községben az első áldozásokat. Erre azonban a megyei egyházügy irányítója nem látott lehetőséget. Újlengye43 PmL. XXIII. 23. 2. dob. 0062/12/1954. sz. Az egyházügyi főelőadó jelentése az ÁEH- nak. A jelentés szerint a résztvevők 34%-a férfi, 54%-a nő, 12%-a gyerek, 21% munkás, 61% paraszt, 18% pedig értelmiségi. Továbbá kiemeli, hogy a budai, a szentendrei és az aszódi járásban történt jelentős emelkedés a megjelentek számát tekintve. 44 PmL. XXIII. 23. 7. dob. 74 548/1959. sz. Az egyházügyi főelőadó jelentése az ÁEH- nak. A résztvevők 30%-a férfi, 13%-a gyerek, 54% paraszt, 20% munkás, 13% egyéb, 13% tanuló. Ami pedig a korcsoportok szerinti megoszlást illeti, a 14 év alatti résztvevők aránya 13%, a 16-24 év közöttieké 14%, 25-40 éves volt 22%, a 40 év fölöttiek aránya pedig 31%. Kérdés persze, mennyire megbízhatóak ezek a számok, hiszen egykönnyen aligha lehetett megszámolni, koruk és foglalkozásuk alapján elkülöníteni a körmenetek résztvevőit. 45 PmL. XXIII. 23. 3. dob. 00124/2/1955. sz. Jelentés az augusztus 20-i rendellenességekről az ÁEH elnökének 1955. szeptember 10.