Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNY - Inzsöl Richárd Péter: A Csornai Premontrei Kanonokrend belső élete a 19. század második felében
A Csornai Premontrei Kanonokrend belső élete 53 igen értékes könyvet tartunk a kezünkben. Részletes feldolgozása és bemutatása sok új ismerettel gyarapítaná a csornai rendi hagyományokról való ismeretünket, a közösség belső életéről, gyakorlatáról való tudásunkat. Összegzés Fentiekben igyekeztünk összegezni egy idős és hosszú ideig kormányzó rendfőnök tartózkodó és visszahúzó magatartását, kevés szerzetesi vonással bíró jellemét. Gyöngyössy prépost felett persze nincs jogunk pálcát törni, feleslegesen kérnénk is számon rajta olyan fajta rugalmasságot, amely korának szinte minden főpapjából hiányzott. Különleges adottságokkal, mélyebb és hitelesebb szerzetesi identitással megáldott korabeli főpap sem tudott másképp viselkedni az 1848-49- es eszmék annyira „mindent felforgató” kavalkádjában. Láttuk Richter Alajos jászói prépost megtorpanását, visszahúzódását, és Rimely Mihály pannonhalmi főapát határozott tartózkodását. Gyöngyössy még inkább nem lehetett más. De éppen ez adja meg számára a személyes felmentést. Az ő utolsó éveiben lezajlott 1853-as apostoli vizitációról csak ismételhetjük: egy bürokratikus úton, hatalmi eszközökkel végbevitt óriási méretű procedúrának tekinthetjük, amely általánosságban is igen kevés belső eredményt hozott, de Csornán különösen sem járt számottevő változtatással. Persze, ahol egy rendtag — egy, már akkor több, mint 700 éves kanonoki tradícióval, lelkipásztori, missziós tevékenységgel és olyan szerzetesi hagyománnyal rendelkező papi közösség tagjaként, amelyről az illető maga talán életében sem hallott — kimondja azt, hogy „mert, ha nem tanítunk [gimnáziumokban], miért tartsanak meg bennünket?” — ott már nem érdemes tovább kutatni a huzamos mélypont oka után a rendi belső élet területén. (Bizonyára nem véleden, hogy az 1850 — 1900 között beöltözött 115 rendtag közül 54 hagyta el a rendet novíciusként illetve egyszerű fogadalmasként, és 18 ünnepélyes foga- dalmas, felszentelt papként, ez utóbbiak közt volt például Névy László és Pauer Imre is.) Szenczy Imre rövid rendfőnöksége alatt nem lehetett egy belső reformnak az elindítója. Valami azonban azt súgja, hogy — „paprikás levele” ellenére - Szenczy is még jócskán az „ancient regime” képviselője és híve, aki ha több idő áll rendelkezésére, akkor sem használta volna fel azt egy újfajta szemléletnek a meggyökereztetésére, ha az súrlódott is volna a kor és az uralkodó elvárásaival. Korának tipikus tudós főpapja, aki hivatalát nagyobbrészt adminisztratív pozíciónak tekintette, mintsem „közössége atyjának” tartotta volna magát. 113 113 Szenczy Imrének a préposthoz írt paprikás leveléből, ld. 2. sz. melléklet.
