Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNY - Inzsöl Richárd Péter: A Csornai Premontrei Kanonokrend belső élete a 19. század második felében
54 Egyháztörténeti Szemle V/2 (2004) A 19. század második felének csornai rendfőnökei közül Simon Vince alakja emelkedik ki, s joggal következtethetünk arra, hogy az a belső megújulás, amely a századfordulóra, már Kunc idejére ölt alakot, valójában Simon kormányzása idején nyert alapokat. Szerzetesi szemléletének újszerűsége, vezetési stílusa messze felülmúlja mind elődei, mind utódai gyakorlatát. Mert kockázatot vállalni, egyedül a rend javát tartja szeme előtt, hiszen minden gazdasági tevékenysége arra irányult, hogy ezzel megfelelő külső keretet teremtsen a komolyabb belső szerzetesi élet számára. Kunc Adolf egy szerzetesi szellemben megerősödő közösség vezetését örökölte, melynek felszentelésétől ő maga is részese volt. Mint tág látókörű, tudós ember maga is érezhette az Egyházban végbemenő megújulás jeleit, a IX. Pius pápasága után szinte felszabadulást hozó XIII. Leó személyiségén keresztül is, de a Monarchiában ez idő tájt történő változásokon át is. Azt se feledjük, hogy Kunc 1884-87 között, már prépostként a Szabadelvű Párt szombathelyi választókerületének az országgyűlési képviselője, ekként pedig konzervativizmussal csak kevéssé vádolható. Élete viszont talán túlságosan is a tudományos és közéleti szereplés porondján zajlott, mely tereken valóban tagadhatatlanul múlhatadant alkotott, gondoljunk csak a szombathelyi új gimnázium felépíttetésére. Szerzetesi szempontból viszont még maradandóbbá tette emlékét az 1900-as nagykáptalan, amely a novíciusok képzésének a megújításával a rend életének az ütőerére tapintott rá, és későbbi, fél évszázados folyamatos fejlődésnek lett az előmozdítója. Csorna évszázadokon keresztüli fejlődésében igen számottevően részt vállalt a premontrei közösség is, Türjén és Jánoshidán ugyanúgy. Egyik sem nagyváros, mindegyiknek a története magán viseli a legszűkebb helyi adottságokat. Provinciálisnak is mondható helyek, s így a létüknek szerves részeként fennálló premontrei közösségek úgyszintén. De milyen is legyen egy monostor, egy helyi egyház, ha nem provinciális? Csak így maradhatott fenn és csak így van jövője: sorsközösséget vállalva az itt élő emberekkel. És — ahogyan ezt a 19. században megfogalmazták — „Minden jó ügyért készen!” Mellékletek 1. A csornai rendtagok gyűlésén született határozatok, 1848. április 13. Régidőről közkívánatra a rend tagjainak belügyeiről Prépost O Nagyságával tanácskozni, most a körülmények miatt alkalmas időt nyervén Csornán összegyűltek s rendes tanácskozás következtében ezekben állapodtak meg:
