Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNY - Inzsöl Richárd Péter: A Csornai Premontrei Kanonokrend belső élete a 19. század második felében
A Csornai Premontrei Kanonokrend belső élete 29 A szerzetesrendek — belső fegyelmi életük tekintetében — valójában nem kívántak egészen radikális reformokat, éppen csak a — többkevesebb belső nyomással — demokratikussá átalakított rendi kereteket akarták szentesíttetni és fenntartani, esedeg hangoztatni a „rendi jó szellem” szükségességét, de az eredeti monasztikus vagy kanonoki életformához való visszatérésre — „természetesen” — szinte senki nem gondolt. Nem mintha nem lett volna példa Európában csak a premontreiek esetében is a valóban gyökeres reformra, az eredeti szellemben életre hívott alapításokra.44 Hanem azért, mert erre az időre a „tanítórendeknél” már általánossá vált többek között az ún. „peculium” — ez a szegénységi fogadalommal a korábbi századok felfogása szerint össze nem egyeztethető — pénzbeli ellátás. Továbbá fél évszázad során eddigre már kifejlődött az a tipikusan magyar „szerzetes- pap-tanár” típus, aki csak az iskolának él, ott is elsősorban tanít, lelkipásztori teendőkkel nem, vagy csak a kevés számú rendi plébániák egyikén foglalkozik, de csak ha már elöregedett, a tanításba belefáradt, vagy fegyelmi kihágásai miatt büntetésből került oda. A tüzes hazafias nevelés mellett azonban a magyar ifjúság igen jelentékeny része mégiscsak jó vallásos szellemet kapott a szerzetesi iskolákban, s talán nem kétséges, hogy ha a forradalom és az utána következő évek alatt véres egyházüldöző — értsd: a papokat és szerzeteseket, papi vagy szerzetesi mivoltjuk miatt támadó — kilengések nem fordultak elő, az — álláspontunk szerint — részben ezen iskolák hatásának is tulajdonítható.45 Ahhoz azonban, hogy — például a Csornai Prépostság esetében — a belső, szerzetesi életre vonatkozó, valóban kézzelfogható változást, fejlődést lássunk, el kell telni csaknem újabb fél évszázadnak, hogy egy új generáció belülről, nem külső kényszer alatt elinduló megújulásának biztató jeleit láthassuk. így ezek után Scitovszky szerepéről, és személyén keresztül a szóban forgó vizitációról nehéz objektív véleményt alkotni, azt azonban joggal vélhetjük, hogy a prímás — egyéb bokros teendőit is figyelembe véve — kétszer három éves megbízatásának a vége felé már maga is csak puszta formaságnak tekintette a hivatalos látogatásokat, s főleg az utánuk következő jelentések elbírálásait. 1859. augusztus 6-án hat éves ciklusának a lejártát követően bizonyára megnyugvással vette a szentszéki felmentést vizitátori kötelezettségei alól. 44 Ld. pl.: Religio, 1856. II. 2. sz. 16 skk. p. Az ebben szereplő frogleti Szent Mihály premontrei apátsági templom felszentelésére egyébként 1866-ban Simon Vince csornai prépost is kapott meghívást, a magyar premontreieket azonban egyedül csak Répássy József jászói prépost képviselte. CsPPL. A.V. 28. II. 13. HERMANN Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München, 1973. (Dissertationes Hungaricae ex Historia Ecclesiae I.) 369-442. p.
