Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)

2004 / 2. szám - TANULMÁNY - Inzsöl Richárd Péter: A Csornai Premontrei Kanonokrend belső élete a 19. század második felében

14

Egyháztörténeti Szemle V/2 (2004)

Szenczy abban látta, hogy bár ő ugyan írt egy személyes levelet Gyöngyössynek abban az ügyben, hogy szombathelyi igazgatói kinevezése mellé ne kapjon más — még az evvel általában együtt járó házfőnöki — kinevezést se, második, hivatalos levelét Nagy Bálint ügyében — melyet a csornai perjelen keresztül küldött meg a prépostnak — viszont már rossz néven vette, mondván: „directíonális dolgait maga végezze”! De a közelmúltban is, amikor Szenczy 1843-46 között a keszthelyi gimnázium igazgatója volt, a prépost soha nem kért tőle semmiféle információt a tanárok felkészültségéről, munkájáról. Ezek után Szenczy már nem óhajtott Gyöngyössyvel semminemű kapcsolattartást, mert úgy érezte — mint sokan mások a rendből —, hogy a prépost abban látja a rend bajainak az orvoslását, hogy semmit sem tesz, mindent az időre bíz, és önmaga számára nyugodtabb körülményeket keresve Jánoshidára költözik. Mindebben valahol azt is sejthetjük, hogy Gyöngyössy egyszerűen nem tudott mit kezdeni az új szabadságeszmék térhódításával, s minden személye ellen irányuló kritikát ennek jeleként értelmezett. Passzivitása nemcsak konzervatív reakció volt, hanem ő maga is érezte, hogy a rendi közösség belső életét rosszul irányította. Talán le is mondott volna hivataláról — amely abban az időben csak igen ritka esetben történhetett meg —, de félt, hogy még életében meg kell látnia utódai kormányzását, s azok által saját hibáit, mulasztásait. Gyöngyössy 72 éves volt ekkor, és 31 éve prépost, már csak energiájából sem tellett többre.

Szenczy leveléből megtudjuk továbbá, hogy a levelek mellett, vagy épp azok kézbesítőiként személyesen is jártak rendtagok a prépostnál Jánoshidán, hogy kik, azt nem tudjuk, csak annyit, hogy a céljuk ez volt: „tisztelettel megkérni őt: adjon a rend helyzetéről fölvilágosítást, és tanácskozzék a rendtagokkal a közügyről közösen”. Újabb adalék Gyöngyössy jelleméhez a reakciója, mely „szép és szende volt, de nem sokára kisült, hogy az vagy csupán színlelt volt, vagy hogy azt megbánta, elgondolván: hogy ennyi pénzzel mint eddig, kénye szerint tán nem rendelkezhetik, és előbbi módja szerint (mit nem szükséges jellemezni, mert ő maga úgyis legjobban tudja azt) ezután nem kormányozhat”.

Szenczy levelének célja végül is újra csak az volt, amit jó két évvel korábban, akkor különösen is a szombathelyi tanárok — de nyilván a velük szimpatizáló, 1849-ben viszont csornai hiteleshelyi tagként működő Szenczy is osztott — követeltek: a prépost hívjon össze Csornára rendi nagykáptalant, amelyen a prépostság, a gimnáziumok és az egyes rendtagok ügyeit nyíltan megtárgyalhatják. Ennél nehezebbet viszont talán nem is kérhettek volna Gyöngyössytől, aki már 1849-ben is kijelentette: „Én káptalanokat eddig nem tartottam, mert ama súlyos Displicentia Caesareo- Regia, mely ezelőtt 28 évvel Rendünket érte, tilalmazta a Káptalan tartását a püspök jóváhagyása nélkül, sőt jelenléte nélkül. Én hozzájuk járni kelni