Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Lagzi Gábor: Evangélikus Egyház a 20. században Észtországban és Lettországban
116 Egyháztörténeti Szemle V/l (2004) Tursnak békenyilatkozatokat kellett aláírnia és különböző békekonferenciákon részt venni, hanem a hatalom az egyházi vezetésen keresztül nyomást gyakorolt magukra a lelkészekre is, hogy a szószékről — Isten igéje hirdetése helyett — a békéről beszéljenek és természetszerűleg ítéljék el annak ellenségeit, azaz a nyugati világot. Az ateista propaganda is beindult, például Észtországban 1944 és 1953 között 26 ilyen jellegű kiadvány jelent meg, összesen 130 ezres példányszámban, ugyanakkor vallásos jellegű könyv, vagy folyóirat egyáltalán nem láthatott napvilágot.36 A Sztálin halálát (1953) követő enyhülés korszaka a protestáns egyházak részére egy valamelyest szabadabb légkört hozott el. A Hruscsov fémjelezte korszak megtette a maga kedvezményeit, de a szovjet valláspolitika iránya alapvetően nem változott meg.37 1954-ben lehetővé vált, hogy az észt és a lett evangélikus egyház vezetői felvegyék a kapcsolatot német hittestvéreikkel, egy évvel később Kiivit Helsinkibe látogathatott és ott egy békekonferencián kellett beszédet mondania. Rövid időn belül a másik balti érsek is megkapta a Szovjetunióból való kiutazás jogát. Ezzel párhuzamosan 1954-ben egy kelet-német evangélikus delegáció látogatta meg a szovjet államot, de a Baltikum területére még nem léphettek be, s emiatt Tursnak és Kiivitnek Moszkvába kellett utaznia.38 Egy év múlva már beutazhattak nyugat-német, dán evangélikus küldöttségek is. Tehát a protestáns egyházak a szovjet hatalom kezében csak eszközök voltak, és kényük-kedvükre használták fel a megfélemlített egyházi vezetőket a külföldi propagandacéljaik elérése érdekében. 1957-ben jelent meg először a világháború után az észt evangélikus egyház évkönyve — az enyhülés egyik jeleként, szimbólumaként; a hatalom nagylelkűsége azonban ne vezessen félre minket, mert a kiadványhoz 1969-ig csak külföldön lehetett hozzájutni, s azt a világ ökumenikus szervezeteihez juttatták el.39 Az 1944 -1977 közötti publikálási- tilalomban ez az évkönyv volt az egyetlen kivétel, a kiadványban teológiai jellegű cikkek és 1957-et bezárólag az egyházi események felsorolása található. A továbbiakban a hatóságok évente egy evangélikus kalendárium megjelenését engedélyezték. Lettországban 1954-ben egy evangélikus himnuszkönyvet adtak ki, 5000 példányban. Tegyük hozzá, hogy a szovjet cenzúra nem hagyta a kiadványban a „veszélyesnek, államfelforgató36 Salo, VELLO: The Struggle between the State and Churches. In: P ARMING, TöNU — JÄRVESOO, ELMAR (szerk.): A Case Study of Soviet Republic: The Estonian SSR. Boulder, 1978. (továbbiakban: SALO, 1978.) 200-201. p. Vö. GROSSMAN, Joan DeleaneY: Khruschev’s Anti-Religious Policy and the Campaigne of 1954. In: Soviet Studies, 1973. 3. sz. 374-386. p., valamint: LAWRENCE, JOHN: Soviet Policy toward the Russian Churches, 1958-1964. In: Soviet Studies, 1965. 3. sz. 276-284. p. tű 1 Kolarz, 1961.264-265. p. 39 Saja 1978. 203-204. p.
