Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Lagzi Gábor: Evangélikus Egyház a 20. században Észtországban és Lettországban
Lagzi Gábor: Evangélikus egyház a 20. században... 115 ezeket ingyen használhatta, az ingó és ingadan vagyonért a gyülekezet egyházközségi tanácsa vállalt felelősséget. Magát a szerződést a dvadcatka és az adott település végrehajtó bizottsága kötötte meg. 1949. október végén tartotta az észt evangélikus egyház XIII. rendkívüli zsinatát — ekkor választották meg érsekké Jaan Kiivitet. (Pahnt 1945-ben deportálták a szovjetek, a németekkel való kollaboráció vádjával.33) O volt az, aki a későbbiekben stabilizálni tudta az egyház helyzetét, s vezetésével elkezdődhetett az újjáépítés. Elfogadták a zsinaton az új alapszabályzatot, amely kimondta, hogy az észt evangélikus egyház függeden egyház, episzkopális - zsinati felépítéssel. Az egyház legalapvetőbb egysége a gyülekezet. Ezek 12 esperesi kerületre voltak osztva, amelyek fölött a zsinat és a konzisztórium áll. Az egyházhoz három nem Észtország területén található evangélikus gyülekezet is tartozott: a pecsorai, a puskonovoi (Carszkoje Szelő) és a petrozavodszki — az utóbbi kettő finn nyelvű volt. A legfőbb hatalommal a zsinat rendelkezett, ezt a testületet az érsek hívta össze és ő is elnökölt egyben. Tagja volt a 12 esperes, 12-12 lelkész és világi személy minden kerületből, valamint a tallinni Dóm lelkésze. A zsinat elfogadta az egyházi törvényeket, meghatározta a lelkészek jogait, kötelezettségeit és hatáskörébe tartozott a mindenkori érsek megválasztása. A konzisztórium (egyházi tanács) a zsinat végrehajtó szerve volt, 6 tagját három évre választották meg. Ez a szerv végrehajtotta a zsinat utasításait, jogában állt kinevezni a lelkészeket és az espereseket, felügyelte az egyház pénzügyeit, valamint dogmatikai szempontból vizsgálta az egyházban hirdetett „tan tisztaságát”. Szokássá vált, hogy a gyülekezetekbe befolyt összeg (egyházi adó, adomány) 15 %-át a konzisztóriumnak továbbították, s a testület ebből az összegből a kiadványok megjelenését, a nyugállományba vonult lelkészek nyugdíját és a Teológiai Intézet működését biztosította.34 A Vörös Hadsereg bevonulásával bezárták a hatóságok a Tartui Egyetem teológiai karát, helyére egy ateista múzeumot helyeztek el. Kiivit érseknek végül is sikerült az 1949/1950-es tanévben beindítania Tallinnban a konzisztórium mellett működő Teológiai Intézetet, amelyik a tartui lelkészképzési programot vette át.35 Az 1950-es évek elejét két dolog jellemezte: az egyik, hogy folytatódott a háborús rongálások, veszteségek helyreállítása, a másik, hogy a baltikumi egyházakat mindinkább bevonta a szovjet hatalom a kibontakozó békemozgalomba. Ez utóbbi nem csak azt jelentette, hogy Kiiviknek és Jaan Kiivit 1906-ban egy parasztcsaládban született, 1925-től a gimnázium elvégzése után a Tartui Egyetemen hallgatott teológiát. 1933-tól evangélikus lelkészként dolgozott, 1944-ben pedig kinevezték Voruban esperesnek. 1946-tól tagja a konzisztórium testületének, 1948-tól a Szent János-templom lelkésze. Hark, 1982.25-34. p. Lieberg, 1985.87-88. p.
