Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Lagzi Gábor: Evangélikus Egyház a 20. században Észtországban és Lettországban
108 Egyháztörténeti Szemle V/l (2004) kossága 1.8 millió fő volt megalakulásakor). Nemzetiségileg és vallásilag az új állam nem volt egységes: az 1920-as népszámlálás adatai szerint a lettek 75.5%-ot, az oroszok 7.8%-ot, a beloruszok 4.7%-ot, a zsidók 5 %-ot, a lengyelek 3.4%-ot tettek ki; vallási eloszlásban is hasonló sokszínűséget tapasztalunk: a lakosság 55%-át az evangélikusok, 24.5%-át a katolikusok, 9%-át az ortodoxok, 5.5%-át az óhitűek, 5%-át izraeliták alkották. Észtország etnikailag egységes államnak volt mondható, hiszen 1922-ben az észtek a lakosság 87.6%-át tették ki, a legnagyobb kisebbség az oroszok voltak (8.2%), a németek a 1.1 milliós népesség 1.5%-át tették ki. A lakosság 78.3%-a evangélikus volt, 19% ortodox, a többiek kisebb felekezetekhez tartoztak (baptisták, metodisták, katolikusok).7 1919-ben döntő változást hozott az észtországi és lettországi evangélikus egyház életében: az egyház vezetése nagyobbrészt átment az észtek és a lettek kezébe — ami egyúttal azt jelentette, hogy eltörölték a német bárók patronálási jogát, tehát már maga a gyülekezet rendelkezett a lelkész meghívásának a jogával), újjáalakult a konzisztórium (egyházi tanács), amelyben többnyira észtek és lettek foglaltak helyet. A személyi változásokon kívül hivatalosan is deklarálták az evangélikus egyház népi (azaz nemzeti) jellegét.8 Mindez persze nem zajlott le konfliktusmentesen. 1919-ben ült össze Tallinnban az egyházi kongresszus, ahol döntés született arról, hogy az addig hivatalban lévő konzisztórium feloszlik és — a német lelkészek heves tiltakozása mellett — az új tanácsba kizárólag észt nemzetiségű emberek kerülnek. A szuperintendenst, a német Wilhelm Kentmannt lemondatták, helyére — püspöki jogkörrel — az észt Jakob Kukk került, aki az egyházon belüli erőteljes észtesítés mellett foglalt állást. A nemzeti indulatok ilyen élénk megnyilvánulása az indokolta, hogy akkoriban az országban szolgáló lelkészek több mint fele német nemzetiségű volt. A németek belenyugodtak a kialakult helyzetbe, abba reménykedve, hogy a jövőben sikerül visszeszerezniük az elvesztett pozícióikat.9 Észtországban az 1920-ban elfogadott alkotmány kimondta az egyház és az állam szétválasztását, az 1925-ben kiadott, a vallási közösségekre vonatkozó törvény megerősítette az állam világi jellegét, a gyülekezetek kezelésében levő földek nagyságát 50 ha-ra csökkentette. Az anyaköveze-' tési jog átmenet az állam kezébe (de ha kellet, maguk a lelkészek is vezethették az anyakönyveket), csakúgy, mint a temetők kezelési joga, bár az 7 Rauch, Georg von - Misiunas, Romuald J. - Taagepera, Rein: A balti államok története. Bp., 1994. 58-60. p. 8 Koolmeister, 1978-1979.22-23. p. 9 1 Ketola, MIKRO: Some Aspects of the National Question in the Lutheran Church of Estonia, 1918-1939. In: Religion, State and Sodety, 1999. 2. sz. (továbbiakban: Ketola, 1999.) 239-241. p.
