Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Vischer, Lukas: Kálvin öröksége és a jelenkori református egyházak szakadásai
60 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) vábbiakban Kálvin kifejti a címben felvázolt képet: „...mivel nincsen más út az életre, mint az, ha ez az anya hordoz bennünket méhében, ha ez hoz a világra, ha ez táplál bennünket emlőin, szóval ha ez őriz és oltalmaz bennünket mindaddig, amíg csak halandó testünket levetkezve hasonlók nem leszünk az angyalokhoz.” (Inst. IV,1,4.)10 Az egyház hitben Krisztushoz tartozó emberek közössége. Éppen ezért annyira hihetetlen, hogy nem csak egyeden egy, hanem több egyház létezik. Miként Krisztus egy, úgy az egyház is egy. „S azért neveztetik az egyház katholikusnak, vagyis közönségesnek, mivel nem oszthatnék azt két vagy három felé, anélkül, hogy Krisztust részekre ne szaggatnék: ami pedig lehetedenség. Istennek minden választottal ugyanis úgy vannak összekötve a Krisztusban, hogy amiképpen egy fejtől függnek, azonképpen mintegy egy testbe is olvadnak össze, és úgy vannak egymással összekapcsolva, mint egy és ugyanazon test tagjai; igazán eggyé lettek azok, akik egy hitben, egy reményben, egy szeretetben s ugyanazon isteni lélekben élnek, s akik nemcsak az örök életnek ugyanazon örökségére, hanem az egy Istennel és a Krisztussal való közösségre is el vannak híva.” (Inst. IV,1,2.) Arról van szó, hogy ezt az egyeden egyházat mint Isten ajándékát elismerjük, óvjuk és gondozzuk. Mindent meg kell tenni azért, hogy Isten kezdeményezését tiszteletben tartsuk. Az egyház lényege sérül, ha teljesen emberszempontú irányítás alá kerül. így lesz az egyházból falsa ecclesia. Ide juttatta az akaratoskodás és az úrhatnámság a nyugati középkori (katolikus) egyházat, mivel egyre jobban behálózták az emberi rendelkezések és szempontok. Ugyanez történik azokban a mozgalmakban is, amelyek szakítanak az egyházzal, hogy egy új egyházat alapítsanak. Emberi találmány nem is lehet más mint falsa ecclesia. Ebben az összefüggésben idézi fel Kálvin a próféták példáját, akik bár kritizáltak, népüket mégsem hagyták el. „...mindazonáltal a próféták nem alapítottak e miatt maguknak új egyházakat s nem emeltek új oltárokat, hogy azokon külön mutassanak be áldozatokat.” (Inst. IV,1,18.) Hogyan lehet felismerni az igaz egyházat? Kálvin erre a kérdésre újra és újra ugyanazt feleli: az igaz egyház Isten Igéjére hallgat. A hirdetett ige teszi egyházzá az egyházat, s ezért minden azon függ, hogy ez a forrás tényleg folyjon. Ahol Igét hirdetnek és a sákramentumokkal élnek, ott egyház van. Bár a szó elszáll, de ahol az igehirdetésnek állandó helye van, ott az Ige meg is termi a maga gyümölcsét. „Ahol tehát tisztelettel hallgat10 Megjegyzés: az „Inst” rövidítés minden esetben Kálvin fő művére (Istitutio religionis Christianae = A keresztyén vallás rendszere) utal.