Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)

2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Vischer, Lukas: Kálvin öröksége és a jelenkori református egyházak szakadásai

70

Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003)

sok különböző hitvallás pedig szerepet játszott a református önazonosság ápolása bizonyos szabadságában.

Ugyanakkor a közös bázis kérdése megválaszoladan maradt. Nagyon fontos, hogy a különböző egyházak egymást elismerik, viszont ezzel még nem töltötték be közös hivatásukat. Isten népének közösen kell bizonyságot tenni. Milyen alapon látnak hozzá az egyházak e feladat megoldásához? Melyik út vezet e megoldáshoz? Kálvin tanulmányaiban felvázolta egy zsinat körvonalait. Utalt arra, hogy adott esetben milyen szerepe lehet a zsinati-konziliáris struktúrának az egyház életében. Kijelentései azonban szokadanul bizonytalanok. Nem látta világosan, hogy kora reformált egyháza képes a jövő kihívásainak, feladatainak megfelelni. A több egyház „püspökei” zsinati gyűlésezéseinek szerepét abban látja, hogy „a nép kételkedését megszüntesse és a felbujtók száját befogja”. Kálvin látóköre nem terjedt ki annak a megválaszolására, hogy hogyan birkózhat meg az egyház úgy a kihívásokkal, hogy egysége ne sodródjon veszélybe. A református egyházak újra és újra elbuktak ennél a feladatnál. Konzervatív és haladó irányzatok úgy oldották meg konfliktusaikat, hogy különváltak egymástól.

Kálvin egyháztana segíthet a zilált állapotú református egyházakon. A Reformátor bibliai éleslátása időszerűségéből semmit se veszített. Sőt visszavezethet bennünket olyan forrásokhoz, amelyek magukban hordozzák a gyógyulás ígéretét. Ugyanakkor azonban Kálvinon túl kell lépni. Kálvin nem láthatta előre, hogy a genfi reformációból világméretű közösség fog kifejlődni. A „minden népekhez elmenő” misszió idegen volt tőle. Ezért Kálvin az ezzel összefüggő feladatokat, s azok megoldását sem láthatta. E feladatok csak akkor lesznek megoldhatók, ha Kálvinnal együtt túlhaladunk Kálvinon. Nem arról van szó, hogy spekuláljunk a református egyház új évezredbeli jövőjéről. A református egyházaknak együttesen és külön-külön is egy a feladata: igazi hitközösségként vallást tenni Isten megszabadító kegyelméről.

Lehetséges-e ez? Kálvin ezt mondja erre: „Ma az egyház majdnem kétségbeesve, kifosztva, szétszórva, minden oldalról szorongatva, sőt felemésztve, betegen fekszik. Mi a teendő e számos és nehéz félelem közepette? Bele kell kapaszkodnunk Isten ígéreteibe és hinnünk kell, hogy Isten annál inkább megtartja egyházát. Bár a testet darabokra szaggatták és szétszórták, Isten Lelke által mégis egyesíti a tagokat, és nem engedi meg, hogy Neve emlékezete és imádata tönkremenjen. Az Úr ezeket a megosztott és szétporlasztott részeket népévé fogja összegyűjteni.” 23

23 CR,Op. 36,326.