Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)

2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bácsfi Diána: A Harcos szakralitása, avagy a Männerbund-szövetségek létrejöttének vallástörténeti alapjai

Bácsfi Diána: A harcos szakralitása avagy a Mánnerbund-szövetségek... 47

hetők, szintén ismerik a férfi-és női csoportok összetűzésének motívumát. Erre példa a C.Ginzburg által Friuli tartományban gyűjtött olasz etnológiai anyag a benandanték és a boszorkányok (strigom) rivalizálásáról, a litván Thiess által farkasemberek és boszorkányok közti élethalálharc elbeszélése, az Európa-szerte ismert garabonciás rontó mágia elleni védőhatásának története vagy a cálujarok (a román folklór már említett extatikus táncosai) és a zinák (azaz tündérek) küzdelmének megjelenítése. Hogy itt Männerbundoknak és Weiberbundoknak a világ két ellentétes metafizikai arculatának dialektikáját manifesztáló — és újra a Kezdetek mitológiájához tartozó — rituáléiról van szó, azt az is bizonyítja, hogy mindkét „sereg”, de a maszkulin princípiumot szimbolizáló fél különösen jellemzően a katonai organizációk hierarchiájával rendelkezik — „csapattestekre” vannak osztva, melyek zászlókkal rendelkeznek, eskütétel szerepel, a feljebbvalóknak az engedelmesség, a kívülállókkal szemben a titoktartás, egymás viszonylatában pedig a testvériség kötelező. Feltételezzük, hogy a funkcionalisták által mindössze egy szociális alstruktúrának tartott hadászati szerveződések annak köszönhetik a világ minden kultúrájában meglévő avatási szimbolikájukat, hogy valóban iniciatív testvériségekből (ezoterikus harcosszövetségekből) jöttek létre, illetve a kezdetektől fogva tulajdonképpen ilyeneknek tekintették őket, bármilyen pragmatikus szempont is okozta megjelenésüket. A militáns csoportosulások máig megtartották Mánnerbund-sajátosságaikat (a nemi elkülönülést, az ünnepélyes eskütételt, a bátorságpróbák fontosságát, az alá-fölérendeltségi viszonyokat), és mindig voltak ezek között olyan közösségek, amelyek ezt nyíltan, feltűnően felvállalták, az avatási motívumokat pedig politikai ideológiai elemekkel ötvözték, erre példát jelenthet számos 20. századi totalitárius mozgalom szimbolikája. Az ősi férfiközösségek mintájára szerveződött maga a Mithrasz-misztériumvallás is, az a rendszer, amely Renan híres idézete szerint egyedül képes lett volna a kereszténység terjedésének megállítására, valamint e prototípus szerint jött létre a népvándorlás-és kora középkor számos olyan paramillennarista csoportja, amely a feudális Európa spirituális hermeneutikájának nélkülözheteden elemét alkotja, pl. a „nyugati bogumilok”, a katharok illetve olyan militáns-aszketikus pszeudobeavatási testvériségek, mint a johanniták vagy a templomosok. Köztudott, hogy a Robert de Boron, Chrétien de Troyes, Wolfram von Eschenbach, Heinrich von dem Turlin és mások tolmácsolásában fennmaradt Saint Graal-ciklus olyan pogány elemeket tartalmaz, amelyek a kelta beavatási szimbolikán kívül a perzsa, a gnósztikus, az iszlám és a preindoeurópai iniciatív szisztémára utaló bélyegeket is viselnek, így a Batraz kardjára illetve a thrák-geta kardmágiára emlékeztető Excalibur- motívumot, a primordiális Középpont globálisan elterjedt archetípusát, a túlvilágra vezető pengevékony híd (Csinvat!) vagy a barlangba-üregbe zu-