Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bácsfi Diána: A Harcos szakralitása, avagy a Männerbund-szövetségek létrejöttének vallástörténeti alapjai
40 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) Mátar egységének megszüntetésével) vagy az ellentétes őselveknek egy belső megnyilvánulási kényszer hajtotta ellentétes irányba mozdulásával (mint Niefelheim és Muspellheim szétvándorlása esetén). Úgy tűnik, a világteremtési aktus nyomán a két őselv tehát elkülönül, megnyilvánul és szétszóródik az Univerzumban; a dolgok egyiküket vagy másikukat minőségüknek megfelelő arányban fogják hordozni. így beszél a Tao Te King arról, hogy a világot a Yin és a Yang harmonikus egyensúlya tartja fenn, de a megnyilvánult jelenségek között vannak, amelyek inkább Yin és vannak, amelyek inkább Yang-típusúak. Hasonló módon magyarázzák Malekula bennszülöttjei azt, hogy a világot két ellentétes minőségű elv, a hímnemű ileo és a nőnemű igah egymást kölcsönösen feltételező és kölcsönösen kizáró ellentét-egysége alkotja. A megnyilvánult világban a két erő ellenfélként, sőt ellenségként viselkedik egymással, képesek ugyanis tűzként és vízként egymás veszélyeztetésére, kioltására és megsemmisítésére, az egyik kategóriájába tartozó dolgok, fogalmak és élőlények tehát tabut jelentenek a másikhoz tartozók számára és viszont. E ponton a rituális jelenségekben sokszor a frazeri szimpatikus mágia-fogalomra emlékeztető megoldások lesznek jellemzőek: pl. a dajak női avatás során a Holdprincípiummal telítődő női jelölt fehér ruhákat hord, fehér színű ételeket fogyaszt, melyek az általa képviselt archetipikus kategóriával kapcsolatosak. A két antagonisztikus erőhöz társuló ellenérzésekre és tabukra a következőkben visszatérünk, hiszen ez az oka annak a jelenségnek, amely fejezetünk témáját képezi, ti. a Männerbundok és a nők között fennálló valós illetve ritualizált feszültségek létezésének. A dualitások kozmogonikus szerepkörére utalva még annyit jegyzünk meg, hogy ahogyan a Kezdetek előtt azok egysége és megnyilvánuladansága, majd a teremtés során azok szétválása figyelhető meg, úgy a regressus ad unitatem-típusú folyamatok az ellentétes kategóriák újbóli eggyéolvadását okozzák. Regressus ad unitatem- típusúnak neveztük el azokat a mitikus-rituális eseménysorozatokat, amelyeknek végcélja vagy eredménye valamilyen ontológiai tagoltság megszüntetése és két vagy több elkülönült elem újraeggyéforrasztása: a legtipikusabb ilyen a beavatás illetve az es^khaton-szerű folyamatok. Utóbbiaknál jellegzetes, hogy általában a Kezdetek idején lejátszódott teremtő differenciálódás negatív tükörképeként a kategóriáknak, fajtáknak, dolgoknak és individuumoknak a kaotikus Tagoladanba való visszaolvadását írják le (pl. az egyiptomiaknál, Indiában, a germán Ragnarök idején, de az orphikusoknál és a görög misztikusok ekpürószisz-elméletében is). Perszonális síkon az ilyen „újraegyesülési” folyamat megvalósítása nemcsak a legbonyolultabb iniciatív rituálék és extázistechnikák előtt áll szoteriológiai célként, de az olyan látszólag egyszerűbb sémák esetén is, mint egy pap áldozatbemutatása vagy egy adott vallás hívőjének imája. Ezeknek a modern elme számára „irracionálisnak” tűnő megnyilvánulásai
