Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bácsfi Diána: A Harcos szakralitása, avagy a Männerbund-szövetségek létrejöttének vallástörténeti alapjai
30 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) Iának elbeszélésében is. Az isteni hős, bosszút állva meggyilkolt apjáért, iszonyú vérengzést rendez a nártok között, majd elhatározza, hogy meghal (akárcsak Saxo Grammaticus Hadingusa). Megparancsolja a nártoknak, építsenek óriási máglyát, s hevítsék fel a rajta lévő szenet; mikor az izzani kezd, Batraz felmegy a máglyára, vörössé izzítja magát és őrjítő táncot lejt, közben kardját forgatva lefejezi a máglya körül álló embereket. Témánk szempontjából ez utóbbi momentum a különösen érdekes — újra az „égető hő”, és az „életveszélyes héroszi tombolás” megjelenítése. A motívum ugyanakkor jelen van a kwakiutl Kannibál-társaság avatottjának rituális viselkedésében is, akit tombolása során egy karjában holttestet tartó mezítelenül táncoló asszony kísérel meg lecsillapítani, és akit ámokfutásában csak az állíthat meg, ha négyszer mártják meg jéghideg vízben. Ugyanebbe a prototípusba tartozik Héraklésznek a Nesszosz-ing miatti szenvedése és kínhalála: amikor a borzalmas fájdalomtól őrjöngve egy folyóba veti magát, ám az úgy felforr, mintha izzó fémet tennének bele (akárcsak Cú Chúlainn és Batraz esetében); a folyó neve azóta is Termopülai, azaz „forró átjáró”. Őrjöngésében a hős megöli Likhaszt, akit felelősnek vél a mérgezett ing átadásában. Senki sem meri őt megközelíteni, sem öngyilkosságában megakadályozni vagy segíteni. Végül az aiol Philoktétész gyújtja meg a máglyát, amelybe azonnal belecsap egy villám. Nyilvánvaló, hogy ugyanazon ős-indoeurópai képzet megnyilvánulásairól van szó, amely a sui generis héroszi lét szimbolikáját a hevület, a tűz, a villámlás és a fémek dialektikus azonosságával jelenítette meg. A tűz uralása, a forróság elviselése illetve a test rendkívüli hőfokra hevítése az észak-ázsiai sámánbeavatásokban is ismert; erre utalnak a tűz átugrásával avagy tűzönjárással kapcsolatos, az európai folklórban jól ismert ifjúavatási szertartások, vagy az a közkeletű elképzelés, hogy a magyar sámán, a táltos lova parazsat eszik. A Patanjali Hatha-jóga rendszerében alapjelentőségű tapas^ eredeti jelentése „forróság” volt. Pradzsápati a mágikus hő felgerjesztésével teremtette meg az Univerzumot s az indiai tradíció számos egyéb esetben is említi a nagyfokú aszkézist gyakorló risik esetében testük és környezetük felforrósodását. A különféle csodatételeket is kísérheti hőenergia felszabadulása, akár a krisztusi feltámadás esetében is, ahol a híres torinói leplen látható képmás keletkezését illetően számos értelmező „hatalmas hő felszabadulásáról” beszél. A harci őrjöngéssel kapcsolatos felforrósodás, ezáltal a megközelítőkre nézve életveszélyessé válás arra utal, hogy ebben a pillanatban a hérosz felülemelkedett az emberi létezésen s egy, a profán szférától idegen, nem evilági, egyszerre vonzó és elrettentő princípium - mysterium tremendum — hordozójává vált. A beavatás megvalósulásához pontosan erre van szükség. Ha valamely mítosz „dühöngő” hősről illetve megmagyarázhatatlan felforrósodásról beszél, akkor feltehetőleg a harcosi Mánnerbund-rítusok önkívületi állapotának
