Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bácsfi Diána: A Harcos szakralitása, avagy a Männerbund-szövetségek létrejöttének vallástörténeti alapjai
Bácsfi Diána: A harcos szakralitása avagy a Mánnerbund-szövetségek... 31 enigmatikus leírásával állunk szemben. A mágikus „hő” vagy „fény” mindig az emberen túli, primordiális erők fellépésének kísérőjelensége, s vizsgálatát az iráni khvarenától kezdve a keresztény szentek sugárkoszorúján keresztül a hallucinogén szereket fogyasztók által rendszeresen tapasztalt „viliódzó fények” értelmezéséig lehetne folytatni. A jelenség nemcsak mítoszokban, de valódi történelmi személyiségek haditetteinek leírásakor is előtűnik — gondoljunk a qadesi csata beszámolójára, II. Ramszesz őrjöngő dühére, az ellenséget „elégető” ureuszkígyóra illetve a fáraónak a saját harcosai között rendezett mészárlására, melyet számos kutató a decimatio legkorábbi hiteles rögzítésének tekint. Éppen ilyen lehetőség van arra is, hogy a koncepció a különböző lokális folklórok világába is behatoljon: Brailoiu monográfiájában szerepel például a román nemzeti hérosz, a tizenkét éves gyermek Románás története, aki egymaga elpusztít tizenhat- ezer tatárt, ám mikor visszatér övéihez, lova „kimelegedését” tapasztalja, s fél, nehogy saját rokonai között is folytassa az öldöklést. Ez a mítosz szintén a „furor”, a harci düh heroikus mivoltát érzékelteti, ám a „szent őrjöngés” prototípusa néha a valódi zavarodottság tragikus vonásait öltheti magára: gondoljunk csak az első feleségét és gyermekeit a Héra által rá- küldött elmezavar hatására elpusztító Héraklész, vagy az őrjöngésében a valódi haragosai helyett egy juhnyáj soraiban mészárlást rendező Iliász- hős, Aiasz történetére. A harcosi közösségek avatási rítusairól A férfiak harcos-vagy vadászközösségébe való beavatáshoz a jelöltnek tehát bizonyítania kellett arra vonatkozó képességét, hogy az elveszett „álomidőbe” való ideiglenes visszatérés által a szakrális történelem paradigmatikus sémáit valóra váltva „istenként”, „héroszként” vagy „vadállatként” testesüljön meg. A bizonyítás eszközei a voltaképpeni beavatási próbatételek, melyek a profán ego pillanatnyi kikapcsolásával a létezést egy magasabb dimenzionális síkra vetítik. Tudjuk, hogy általában háromféle avatási típust szoktak a rítus megcélozta ontológiai állapot szempontjából elkülöníteni: 1. az ún. korosztályi vagy ifjúavatási rítusokat, 2. a Bundokba (Männer,-Weiber) azaz az adott nembe vagy hivatásrendbe tartozók ezoterikus konfraternitásaiba való bekerülés próbáit, 3. végül azt a véletlen- szerű vagy akaradagos folyamatot, melynek során a jelölt medicine man-né. vagy sámánná válik. Bár a három típus nem csak a cél, de a rituálék fenomenológiája alapján is jól megkülönböztethető, mégis nagyon sok a hasonlóság közöttük mind az avatás forgatókönyvét tekintve, mind a mögöttük rejlő filozófia szemszögéből, hiszen mindegyiknek végső célja az újonc kiemelése addigi létmódjából s egy sor fantasztikus elemmel átszőtt mitikus topográfiai „utazáson” keresztül a közösség szakrális történeimé-
