Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Simon Zoltán: Identitás-vizsgálat Nyárádkarácson község egykori görög katolikus közösségében
102 Egyháztörténeti Szemle IV/2 (2003) egészen a közelmúltig a legelmaradottabb országrészek, a legszegényebb néprétegek egyházának számított.5 A magyar görög katolikus történetírók gyakran valamiféle kontinuitásmítosz jegyében folytonos bizánci szertartású magyar népességet mutatnak ki a történeti Magyarországon. Az bizonyos, hogy Szent István kizárólag latin szertartású egyházmegyéket alapított. Az akkori magyar bizánci szertartásúak így a római katolikus főpásztorok joghatása alá kerültek. A keleti szertartású magyarok latinosítása a 13. századra befejeződött. Ez nem a görög katolikus egyház megalapítását jelenti, hanem a feltehetően jelentős számú bizánci szertartású magyar római katolikus egyházba történő beintegrálását. A középkori bizánci szertartásúak pontos arányát nem ismerjük és a görög katolikus történetírás által képviselt bizánci szertartású - görög katolikus magyar kontinuitás is erősen megkérdőjelezhető. Már a tatárjárást megelőzően megkezdődött a románok beszivárgása Magyarországra, akik ortodox vallásúak voltak. Az erdélyi fejedelemség korában a románság egyházjogi helyzetét az erdélyi fejedelmek rendezték. János Zsigmond (1559-1571), majd I. Rákóczi György (1630-1648) az erdélyi ortodox egyházat a református szuperintendensek joghatósága alá rendezte. Viszont Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) Havaselve vajdája — és rövid ideig Erdély fejedelme — Gyulafehérváron monostort építtetett, ahová a püspök is beköltözött, elfoglalva ezáltal székhelyét. Fontos, hogy a román püspökök innentől kezdve gyulafehérvári metropolitának nevezték magukat. Joghatóságuk alá kerültek Erdélyben a román, magyar, szláv és görög nemzetiségű ortodoxok is. I. Rákóczi György uralkodása idején véglegesen kialakul a román liturgikus nyelv, létrejön a román egyházi irodalom, amely táplálni fogja a későbbiekben a román nép összetartozásának tudatát. Ez vezetett el egészen oda, hogy a románság Erdélyben kérelmezi a negyedik nemzetként való elfogadását. I. Rákóczi György a románságot egyenesen kötelezi a román nyelv használatára a liturgiában, a 18. század közepéig érvényben lévő ószláv nyelv helyett. 1715-től, amikor a fordítási nehézségek megszűnnek, a román nyelv használata páradan nemzeti erővé vált a románság számára. Pirigyi szerint a feltételezett magyar ajkú bizánci szertartásúak kénytelenek voltak beletörődni nyelvük mellőzésébe.6 Ezzel szemben a szláv anjranyelvűek értették az ószláv nyelvű szertartást, a románok pedig anyanyelvükön végezték a liturgiát. CSERBÁK ANDRÁS: A magyar görög katolikus népi vallásosság művelődéstörténeti háttere. In: „Mert ezt Isten hagyta..Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Szerk.: TÜSKÉS G. GÁBOR. Bp., 1986. 275-311. p. (továbbiakban: CSERBÁK, 1986.) 275. p. 6 PlRIGYl, 2001.
