Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tóth Zsombor: EGOizmus. Az énreprezentáció mint én-performancia (self-fashioning) Bethlen Miklós emlékiratában
Tóth Zsombor: Az én prezentáció Bethlen Miklós irataiban 59 sósság megélését, hanem a vallásos, tehát kegyes mivolt, identitás megfelelő, azaz kulturális-társadalmi elvárásoknak eleget tevő performálást is lehetővé tették.6 Ugyanis ez a szerepperformálás nemcsak nyelvi eszközökre hagyatkozik, hanem életmódból, társadalmi pozícióból adódóan igénybe veszi a megfelelő kultúra, illetve társadalmi rend reprezentációs lehetőségeit, kulturálisan rögzített törvényszerűségeit.7 Ráadásul, ha ezt az én- performálást reprezentációként kezeljük, és a nyilvánosság, a hatalom, a különféle tradíciók viszonylatába pozícionáljuk, könnyen beláthatóvá válik az a rendkívüli szerepgazdagság, illetve az a rendkívül bonyolult szabályrendszer, amely rang, tekintély, presztízs, származás, anyagi helyzet stb. függvényében lehetővé tette vagy éppenséggel meggátolta e szerepek mint (kvázi)identitások felvállalását, performálását. Ez az én-performancia egy kulturálisan és társadalmilag konstituált valóságdefinícióval operál, hiszen ez magyarázza bizonyos szerepkörök felvállalását és/vagy elutasítását.8 Ugyanígy az identitásban, egy olyan elsajátítható kulturális „terméket” kell felfedeznünk, amely nem eleve adott, és történetileg, kulturális és társadalmi hatások következtében alakult ki, illetve további evolúciónak néz elébe.7 ’ Medgyesi Pál Bailey-fordításával kezdődően egy sor ilyen könyv lát napvilágot és jut magyar olvasók kezébe. A Medgyesi-fordítás címe is sokatmondó ebben a vonatkozásban: Praxis pietatis a%a% kegyességgyakorlás. Szemléletes példája ennek az élete során gyakran hadat viselő Kemény János, aki identitásából legalább annyit megmutatott, reprezentált a kardjára veretett jelmondattal (Honestum pro patria móri), mint a fogságában megírt önéletírással. Akárcsak az emlékezés privát és kollektív jellegének tárgyalásakor, itt is jelentős a közösségi mozzanat, hiszen a valóság perceptálása, értelmezése, sőt konstruálása kulturális és társadalmi korlátok, elfogultságok mentén, implikálja a csoport, a közösség erre vonatkozó tudásának a fel- használását is. A szociológiában ezt a jelenséget a szociális reprezentáció fogalmával jelölik, ahol a szociális reprezentáció alapvető funkciója a társadalmi valóság konstrukciója. „Ez a konstrukció a kommunikáció és a szociális interakció folyamatában zajlik: a csoporttagok kommunikációjában a korábban ismeretlen jelentés nélküli cselekedetek, tárgyak, események vág7 fogalmak a csoport számára ismerős, jelentésteli reprezentációkká alakulnak, a csoport társadalmi valóságának részévé válik.” LÁSZLÓ JÁNOS: Társas tudás, elbeszélés, identitás. Bp., 1999. (továbbiakban: LÁSZLÓ, 1999.) 15. p. Továbbá a valóságkonstrukció az identitásteremtéssel is összekapcsolódik: „a szociális reprezentációk egbeszövődnek az identitáskonstruálás folyamataival. A szociális reprezentáció magába foglal eg identitásállítást és eg valóságértelmezést. Más szavakkal, amikor a társadalmi szubjektumok megalkotják és megszervezik a reprezentációs mezőt, ezt azért teszik, hog a valóságnak értelmet adjanak, elsajátítsák és értelmezzék azt... nincs identitás reprezentációs folyamat nélkül.” LÁSZLÓ, 1999. 102. p. Marcell Mauss antropológiai és szociológiai szempontok alapján megg7őzően írja le a személy, az En kategóriájának kialakulását a természeti népek névadási szokásaitól, egészen a Eún persona- fogalom mint jogi terminus, illetve a keresztény teológia személy fogalmának kialakulásáig. Vö. MAUSS, Marcell: Szociológia és antropológia. Bp., 2000. 391-421. p. Mausshoz hasonlóan Bourdieu szemléletes és élvezetes fejegetéseket fűz a név (nomeri) identitáskijelölő funkciójához. Szerinte a nominális állandóság kifejeződései például az aláírás (authenticum), de a személyre,
