Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - TANULMÁNY - Szlávik Gábor: Nyugat-Kis-Ázsia városi szervezete és tartományi igazgatása a keresztény közösségek megszilárdulása idején (történeti vázlat) I.
Szlávik Gábor: Nyugat-Kis-Ázsia városi szervezete... 21 13 Tac. ann. I 3,7: Asia amoena. Hasonló kifejezéssel élnek a császárkori szerzők a régió más területeivel kapcsolatban, így például Lesbos említésekor (insula amoena: Tac. ann. VI 3,3.), vagy a kiemelkedően kedvező éghajlati adottságokkal bíró (Plin. Nat.hist. 11,87.) Rhodos szigetéről szólva is: amoenitas ... insulae (Suet. Tib. 11,1.). 14 Az Anatóliai-félsziget, a három oldalról tengerek övezte „Kis”-Ázsia a nagy Ázsiai kontinens nyúlványa. Folytatása, és ahogy a régiek gondolták: egyben hasonmása is. Asia minor az antik geográfusok elképzelése szerint ugyanis nemcsak körvonalaiban, de szerkezeti felépítésében is a „nagy” Ázsiát utánozza (Strab. II 5,24; XII 1,3; vö. Plin. Nat.hist. V,27sk: Ptol. V,5., ill. Oros. I 2,26. stb.). A Tauros-hegység vonulatától nyugatra fekvő, a Tauroson inneni ( Strab. XI 1,2-490; XII 1,3 - 534.) Ázsia középső harmada vízben és növényzetben szegény táblásvidék: a peremhegységektől körülvett, sztyeppés-félsivatagos Anatóli- ai-magasföld, szélsőséges éghajlatával és jellegzetes sóstavaival. (A legnagyobb és egyben a legnevezetesebb is közülük - Phrygia keleti határán - az 1600 km2 felületű 32,2% sótartalmú, s nyáron szinte teljesen kiszáradó Tatta-tó: Plin. Nat.hist. XXXI,84; Strab. XII 5,4 - 568; a mai Tűz Gölü.) A „Napkeleti ország” (Anatólia) nyugati harmada ennél jóval kedvezőbb éghajlati és természetföldrajzi adottságokkal rendelkezik. Tengertől tengerig nyúló hegyláncok és közöttük viszonylag széles, termékeny folyóvölgyek: küln. a Propontisba torkolló Makestos, ill. a Rhyndakos, valamint az Égei-tengerbe ömlő Hermos, Kaystros, Maiandros és mellékfolyóik termékeny völgyei. Partvonala erősen tagolt: számos, kikötőnek kiválóan alkalmas öble van. A gabonában gazdag Fekete-tenger melléki területekről a tengerszorosokon (a Bosporoson, ill. a Helléspontoson) át az Egei-tengerre vivő vízi út és az Elő-Ázsia belsejéből az Égei-tengerhez vezető szárazföldi közlekedési és kereskedelmi útvonalak relatív metszéspontjában fekvő régió valóban páratlan adottságokkal bírt a kor sajátos viszonyai között: vö. W.M. Ramsay, The Historical Geography of Asia Minor, London 1890 (a térség a természetföldrajzi viszonyokra is kitérő, mindmáig legrészletesebb feldolgozása. Repr. Amsterdam 1962). Az Anatóliai-félsziget földrajzi adottságainak rövid összegzésével újabban 1. még a Der neue Pauly „Kleinasien”-címszavát: Bd. 6, Stuttgart- Weimar 1999; 514sk.has. (A térség politikai történetének és egymást váltó kultúráinak vázlatos ismertetését 1. uo.: 514-559.has; további irodalmi hivatkozásokkal). 15 A köztársaság kori Róma a kis-ázsiai térség államaival szembeni politikájának lassú változásához (a kezdeti közömbösségtől a nyílt agresszióig) 1. küln. A.N. Sherwin-White, Roman Involvement in Anatolia, 167-88 B.C., JRS LXVII (1977), 62-75; ill. uő. Roman Foreign Policy in the East - 168 B.C. to A.D. 1, London 1984; 18skk. Összegzőleg vö. még R. Bernhardt, Rom und die Städte des hellenistischen Ostens (3-1. Jahrhundert v. Chr. Literaturbericht 1965-1995. Historische Zeitschrift - Sonderhefte Bd. 18, München 1998; küln. 48skk; 62skk. és passim. A későbbi római beavatkozások, majd területfoglalások lehetőségét biztosító, a phrygiai Apameiában Kr. e. 188-ban megkötött békeszerződés szövegét 1. Polybiosnál: XXI 42,1-27; vö. Liv. XXXVIII 38,1-18. 16 Számos szakmunkában így, ebben a sorrendben. A feliratokon is szereplő, hivatalos formájában Pontus et Bithynia: 1. pl. CIL V,5262 = ILS 2927 = Smallwood (1966), p86. No. 230. és ILS 1024 = Smallwood (1966), p78sq. Nr. 209. 17 A későbbi triumvir, Cn. Pompeius a harmadik mithriadatési háború lezáródását követően, a keleti tartományok viszonyainak átfogó rendezése keretében hozta létre „a Bithyniaval egyesített Pontus provinciái”, közigazgatásilag az egykori királyságok közös kelet-nyugati határainak megtartásával (Strab. XII - 543. és 541; vö. Liv. per. 102: Cn. Pompeius in provinciae formam Pontum redegit). Pontos királyának, VI. Mithridatés Eupatórnak legyőzése után Pompeius - Strabón szavai szerint - „az Armenia felé eső, meg a Kolkhis környékén fekvő területeket szétosztotta a vele együtt harcoló fejedelmek ( dynastai) között, a többit pedig tizenegy városi közösségre osztotta és Bithyniahoz csatolta, s így a kettőből egy provincia lett” (... ta de loipa eis hendeka politeias dieilte kai téi Bityniai prosethéken, hőst' ex amploin eparchian genesthai mian: XII 3,1 - 541; vö. 547.). Bár tekintettel volt a helyi hagyományokra is (vö. Cass. Dio, XXXVIII 20,3.), egészében véve azonban Cn. Pompeius az általa rendeletileg létrehozott 11 városi közösség (politeia) igazgatása alá rendelt az új provincián belül minden pontosi területet, a templomi birtokok kivételével.
