Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy Károly Zsolt: Orbis Sensualium Pictus - A' Látható Világ lefestve. Joh. Amos Comenius művének s különböző kiadásainak összehasonlításából nyert néhány tanulság
92 Egyháztörténeti Szemle III/l (2002) nyoknak, kik az ördögnek adják magokat (egy kerületbe szorulva bűjös bájossággal elhíván őtet), vele bagzanak (vele egyet értenek) és az Istentől elszakadnak, mert ővele együtt fizetéseket elveszik. (CL.) Mert eljön az utolsó nap, amelly a trombita szó által az megholtakat ismét föltámasztja és azokkal együtt az eleveneket idézni fogja a fölyhőben megjelenő Jézus Krisztusnak törvényszéki eleibe, hogy számot adjanak minden cselekedetjekrül...” Mind tematikájában, mind megfogalmazásában, mind pedig céljában Comenius műve tehát egységre törekszik. Célja, hogy egységbe fogja a világ dolgait, illetve, hogy a világot a maga egységében, összefüggéseiben mutassa be, hogy ezeket egységes formában, mint koherens szöveget adja elő, s hogy segítse az egységes, harmonikus személyiség fejlődését növendékeiben. Ugyanarról a harmóniáról van itt is szó, amit a Didactica Magna egy sokat idézett részletében ekképp fogalmaz meg: „Maga az ember nem egyéb, mint összhang - teste és lelke szempontjából egyaránt. Mert ahogy maga a hatalmas külvilág (makrokozmosz) óriási óraszerkezethez hasonlítható, melyet különböző kerekekkel és csengőkkel úgy szerkesztettek egybe, hogy az egészben az egyik rész a másikat indítsa, hogy a mozgás folytonossága és összhangja meg ne szakadjon: hasonlóképpen az ember is. Ami ugyanis a csodálatos művészettel felépített testet illeti, itt van elsősorban a mozgás kiindulópontja: a szív; ez az élet és a cselekvések forrása, ahonnan a többi tagok a mozgást és a mozgás mértékét merítik. A súly azonban, amely létrehozza ezt a mozgást, az agy: ez az idegek - mintegy kötelékek - segítségével megindítja és féken tartja a többi kerekeket: azaz a tagokat. A cselekvések külső és belső változatossága azonban kétségkívül az egyes mozdulatok egybehangzó, egymáshoz való viszonyában áll.”30 Az enciklopédizmus és a harmónia mellett a harmadik alapelv a természetesség. Comenius a Didactica magna című művében a tanítás példatárát és tételei bizonyítékait általában a természetből és a mechanikus-módszeres, praktikus-hétköznapi mesterségek (a racionális cselekvés) illetve technikai természetű emberi alkotmányok köréből veszi (pl. az óra, a hajó, különböző mesterségek, stb.). A mindennapi élet ezen fontos eszközei vagy akkortájt, vagy nem sokkal korábban mentek át óriási fejlődésen. Az utazások, a különböző technikai felfedezések s nem kevésbé a manufaktúrák kibontakozása az ember énképét is jelentősen átalakította, csakúgy, mint a test feltérképezése, a mikroszkóp feltalálása és a „tudományos igényességű” emberboncolások gyakorlata. Megváltozott az ember magáról alkotott kepe, s megváltozott a természethez, illetve a természet értelmezéséhez, „használatához” való viszonya is - nem kis mértékben a reformáció hatására. A comeniusi oktatási rendszer kritikájában legtöbbször a kor tudományosságára jellemző mechanikus szemlélet eluralkodását említik negatívumként, míg pozitívumként a természetesség mindenek fölé emelését. „Comenius a racionalista pedagógia atyja.” Kevés szó esik azonban a comeniusi természetesség-eszme magjáról. Az ember szerinte a természet szerves része, ezért rá éppen úgy alkalmazhatók a természeti törvények, melyeket természetesen Isten alkotott. A természetre való hivatkozással - mely nála sokszor az elmélethez utólag gyűjtött példa - ahogy mondani szokás, Comenius kikapcsolja a skolasztikus iskola tekintélyelvűségét, szembehelyezkedik azzal. Mit takar azonban Comenius természetfogalma? Pozíciója meglehetősen teologikus, nem csupán azért, mert a természetet Isten teremtésének tartja, hanem azért, mert - mint írja - „A »természet« szón egyébként Isten mindenre kiterjedő gondviselését is értjük, vagyis az isteni jóság soha meg 30 Comenius: Oktatástan. 177. p.
