Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Csohány János: Református egyháztörténeti szaktanfolyamok, 1963-1971.
90 Egyháztörténeti Szemle 111/2 (2002) volt alkalmas szaktanfolyami színhelynek. A tanfolyam megnyitása hétfőn délután történt az elnöki tisztet ellátó püspök által. (Előfordult, hogy a megnyitót helyettes püspök tartotta, vagy akár két püspök is jelen volt.) A munkaülések pedig kedden, szerdán, csütörtökön egész nap és pénteken délig. A résztvevők nagyobb része gyülekezeti lelkipásztor, vagy segédlelkész lévén szombaton és vasárnap nem lehetett távol szolgálati helyétől. A szaktanfolyamoknak három és fél nap állt rendelkezésükre, amely idő alatt nagyon sok munkát végezhettek. Az idő kihasználása azonban nem volt a legjobb. Az ebédszünet 16 óráig nyúlt. Az előadások 2 óra időtartamot kaptak. Még 1966-ban sem volt benne az egyórás előadási időtartamban a hozzászólásokra szánt idő. Abban az évben az előadás után félóra szünet és egy óra megbeszélés következett. 1967-től volt egy órára szabva az előadás megbeszéléssel együtt. Ezek következtében rendkívül kevés előadás hangzott el. Hiányzott a konferenciai fegyelem a hozzászólások esetében. Sok idő ment el a vég nélküli hozzászólásokkal, amik gyakran nem is a szőnyegen lévő kérdésről szóltak. A notórius hozzászólók pedig mindenhez hozzászóltak, akár többször is. Mindez rontotta a szaktanfolyamok hatékonyságát. Egyháztörténelemmel foglalkozó előadások, referátumok, beszámolók, szövegtanulmányok, külföldi könyvek ismertetői 1963-1966 között átlagosan 9-11 közötti számra rúgtak évente. Roppant gazdaságtalan volt három és fél munkanapon 9-11 közötti előadással stb. megtartani a szaktanfolyamokat. A helyzet 1970-ig alig javult. 1967-től általában 13 volt szaktanfolyamonként a tudományos előadások stb. száma. 1970-ben a hozzászólásokat napi egy alkalomra korlátozták, akkor 1 óra és 15 perc volt rájuk adva. 1971-ben Makkai László szervezte a szaktanfolyamot, mint abban az évben kinevezett debreceni tanszékvezető egyháztörténeti teológiai tanár és meg kívánta ismertetni a résztvevőkkel a világi történetírásnak a dualizmus korára vonatkozó eredményeit, nézeteit. A szaktanfolyam résztvevőinek nagyobb része ugyanis e szempontból az 50-es évek szemléletét ismerte és az akkor ahhoz alkalmazkodott egyházi helyzetmegítélést. Az 50-es évek egyháztörténészeinek és főleg pillanatnyi egyházi vezetőinek a politikai rendszer kedvébe járni akaró igyekezetében, mint eleve népellenes, a dolgozó osztályok érdekei ellenében működő „úri” egyháznak állították be a református egyházat. A dualizmus korának megértéséhez pedig a Rákosi-korszak világi történetírása megállapításait vették alapul és az akkori reformátusság történetét ilyen módon mutatták be. Makkai László az MTA Történettudományi Intézetének magasan minősített tagjaként átlátta, hogy a dualizmus korának egyháztörténetét nem lehet megíratni olyanokkal, akik nem merik a forrásokban talált pozitív tényeket megírni, mert mindenképpen az egyház elmarasztalására törekszenek a rosszul értelmezett „bűnbánat” szellemében. Hangoztatta Makkai, hogy Kádár Imre 1957-ben megjelent „Egyház az idők viharaiban” c. könyvének történetszemlélete felett eljárt az idő. Az 1971. évi szaktanfolyamon délelőttönként egy előadás volt és hozzászólások. Ebéd után 16 órától folytatódott még mindig a munka és akkor is egy előadás hozzászólásokkal, valamint a résztvevők munkájukról elmondott beszámolója következett.5 5 Makkai László 1971. szeptember 6-án, vasárnap egy nappal az általa rendezett első szaktan- folyam megnyitása előtt autóbalesetet szenvedett és kórházban volt. 1971. szeptember 7-én egész nap Hanak Peter „A gazdasági fejlődés 1867-1918 között” című előadása és annak megbeszélése tartott. Másnap ugyanő délelőtt-délután „Magyarország társadalmi szerkezetének alakulása 1867-1918 között” című előadásával és annak megbeszélésével telt. igen termékenyen. Szeptember 9-én e sorok írója tartott „A magyar politikai élet 1867-1918 között” címen előadást, aminek megbeszélése délig nyúlt. Szeptember 10-én a dualizmus korának pártviszonyairól adtam elő. Arra a szaktanfolyamra Bucsay Mihály Szegedi Kis Istvánról szóló előadása fért bele a programba a dualizmus korán kívül.