Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Csohány János: Református egyháztörténeti szaktanfolyamok, 1963-1971.
Csohány János: Református egyháztörténeti szaktanfolyamok 91 A résztvevők munkájukról beszámolhattak és tanácsot kérhettek. A programban erre időt biztosítottak és kijelölték a tanácsadást vezető személyeket, rendszerint három főt. Elismerten jó történészek voltak a tanácsadók, akik valóban használható útmutatásokat adtak. Mivel mindez a teljes nyilvánosság előtt hangzott el, minden hallgató alkalmazhatta mutatis mutandis saját kutatása, feldolgozása területén a hallottakat. Módszeri útmutatás, forráslelőhelyekre rámutatás történt ilyenkor. Megindult a résztvevők közti tanácskérés, tanácsadás, amolyan önkéntes „tanácsbörze” formájában. Az ebéd utáni szieszta kiváló alkalmat adott erre azoknak, akik nem kívánták a pihenést. Szakmai kérdésekről tudtak kötetlenül eszmecserét folytatni. A résztvevők száma meglehetősen kötött volt. Az egyháztörténeti szaktanfolyamokon a mondott időszakban 24-27 között váltakozott, az előadókat előre kijelölték. Ajánlkozás alapján nem lehetett az előadók sorába lépni. Tény, hogy jó szakembereket kértek előadásra. Volt olyan év, az 1968-as, amikor 11 előadó és 13 hallgató alkotta a létszámot. Kijelölt volt a tematika is. A szaktanfolyamokat a református egyház központi szerve, az Egyetemes Konventi Iroda Tanulmányi Osztálya, majd a névváltoztatás után a Zsinati Iroda Tanulmányi Osztálya rendezte. Bartha Tibor konventi és zsinati elnökként a Tanulmányi Osztály munkáját nem csupán felügyelte, hanem az osztályvezetővel irányította is. A szaktanfolyamok tematikáit, előadóit, tagjait az ő meghatározó közreműködésével választották ki. 1963-ban a tematika egyszerűen alakult. Amint írtuk a reformáció korától tekintették át négy előadásban a magyar református egyháztörténetet a 20. század közepéig. Később voltak forráslelöhely-ismertető előadások a magyarországi református nagy levéltárak anyagáról. 1970-ben a gyülekezettörténet-írást, egyház- megyetörténet-írást és az egyház gazdálkodásának megírását, iskolatörténetet és teológiatörténetet feltáró és feldolgozó módszertani előadásokat tartottak. Bő teret kapott a dualizmus korának megtárgyalása, ami a Studia et Acta Ecclesiastica 5. kötetének előkészítését szolgálta. A kötet majd csupán 1983-ban jelent meg Makkai László hathatós közreműködésének eredményeként. Amíg ő kézbe nem vehette annak munkálatait és Bartha Tibort meg nem győzte, hogy merjék a református egyházi múlt nagyon pozitív tényeit megírni legalább a dualizmus korából, a későbbi korból is legalább annyira, amennyit a pártállam pillanatnyilag megengedhetőnek tart. (Az állami ideológia nem mondott még le az egyházellenes harcról teljesen. Az egyház elhalását ugyan évtizedekkel későbbre tolta ki, de túlságosan jót az egyházról írni azért nem volt célszerű e felfogás szerint, mert akkor nem lehet indokolni elhalása szükségszerűségét.) A Studia 5. kötetének szerzői gárdája a szaktanfolyamokról került ki, hasonlóan történt ugyané sorozat 1973-ban napvilágot látott 3. kötete szerzői toborzása is. Az egyháztörténeti szaktanfolyam történetének első kilenc éve megmentette a magyar református egyháztörténet-írást az elhalástól. Rendkívül mostoha politikai körülmények között indult az erők összegyűjtése, a publikálás lehetőségének megteremtése, a fiatalabb nemzedék kinevelődésének segítése. Sajnálatos, hogy a Tiszáninneni Egyházkerület egy háztörténeti munkacsoportjával nem alakult ki közös munkálkodás. Az 1963. évi szaktanfolyamon megjelent e munkacsoportból Botos Péter és dr. Szabó Lajos, akik beszámoltak a munkacsoport és saját munkásukról.6 A későbbiekben sajnos munkacsoportjuk távol maradt a szaktanfolyamokról. Nagy 6 Vö. Csohány János: Ahogy én ismertem Szabó Lajost. In: Sárospataki Füzetek, 2001. 1. sz. 142-143. p. (E helyen Id. részletesen leírva az említett beszámolókat. Magáról a szaktanfolyamról is számos olyan információ olvasható, ami nem fért bele e tanulmányba.)
