Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Rajki Zoltán: Az állam és az egyház kapcsolatának jellemző vonásai a Kádár korszakban
84 Egyháztörténeti Szemle 111/2 (2002) tevékenységét. AzÁEH ezért a többi állami és társadalmi szervek egyházi ügyekből való kikapcsolására törekedett.40 A „reakciósok” ellen a kifárasztás taktikáját alkalmazta, hogy elszigetelje őket, és megértesse velük tevékenységük „értelmetlen” voltát. Eszköztárát tekintve a politikai munkát kombinálta az adminisztratív módszerekkel. Az elszigetelés és a korlátozás mellett a megosztást, valamint - követőik leválasztása céljából - a kiábrándítás taktikáját használta.41 Az ÁEH a „reakció” következő megjelenési formáit különböztette meg a hetvenes évek közepén: 1. A szocialista fejlődés lekicsinylése, a hibák eltúlzása. 2. A félreállított személyek bevonása. 3. A hitéleti problémák előtérbe helyezése, és politikai kérdéssé való felnagyítása. 4. A fiatalok megnyerése. 5. Egyházi szövetségesek rágalmazása. Az ellenük folytatott küzdelem során az ÁEH a párt, az állami és társadalmi szervezetekkel együttműködött. A Hivatal ebben az időszakban már „türelmes politikával”, elsősorban beszélgetések révén próbálta az „egyházi ellenzéket” megosztani. Az ÁEH azonban egyházpolitikája középpontjába nem a reakció elleni küzdelmet kívánta helyezni.42 Elkerülte a közvetlen beavatkozást az egyházak belső életébe az állam és az egyház közötti közvetlen konfliktus megelőzése céljából. Csupán a törvények nyílt megszegői ellen javasolt hatósági fellépést. Az ÁEH-nak az egyházak „belügyeibe való be nem avatkozás politikáját” két oldalról támadták az MSZMP-ben. Az egyik csoport igényelte a szakadár mozgalmak elleni fellépést, és direkt állami beavatkozást sürgetett a szövetségesek megsegítésére. Mások az egyházvezetések ellen fellépők támogatását tartották célra vezetőbbnek az egyházak bomlasztása céljából. Az ÁEH a társadalom nyugalmának megőrzése érdekében elutasította az utóbbi módszert, mivel az egyházak lassú megszűnését kívánta. A szakadár mozgalmak megítélésében sajátságos érdekazonosság alakult ki az ÁEH és a nemzetközi egyházi szervezetek között. Ugyanis sem az egyházak, sem a Hivatal nem volt érdekelt a mozgalmak állami elismerésében. Az előbbi a felekezeti egység érdekében, az állam pedig ellenérdekelt volt a felekezetek számának emelkedésében.43 Az AEH a belső egyházi ellenzéket differenciáltan kezelte, mert a tudatos „reakciósoktól” megkülönböztette azokat a személyeket, akik csupán részterületeken álltak a Hivatal elképzeléseivel szemben, vagy politikailag közömbösek, passzívak voltak, vagy az „egyházi reakció” megtévesztettjeinek tekintette őket. A szakadár mozgalmak tevékenységére jellemző, hogy hitéleti problémák címén indult el a küzdelmük, később azonban egyházpolitikai kérdés vált belőle. Támadták az állam irányában lojális egyházvezetést. A kulcspozíciókból kiszorult „felekezeten belüli ellenzékieket” aktivizálták. A hitéleti keretek túllépésébe a világi híveket is bevonták. Másrészt az egyházi életből a politikai kérdéseket „száműzni” akarták. Az egyházon belül nem sikerült elképzeléseiket megvalósítani, ezért az egyháztól független csoportosulások jöttek létre.44 Az ÁEH 1978-ban érzékelve az erősödő felekezeteken belüli konfliktusokat nem szándékozott az együttműködést bővíteni az elért „eredmények” érdekében. Ezért az egyházi vezetők állásfoglalásaikat árnyaltabb és egyháziasabb formában készítették el. Az ÁEH a felekezeti status quo érdekében a történelmi protestáns egyházakat megfelelő átszervezésre motiválta gyors bomlásuk megakadályozása érdekében. Közös 40 MÓL XIX-A-21-d-0010-l/e/ és 3/1973. 75. doboz. 41 MOL XIX-A-21 -d-0010-2/a/1974. 82. doboz; XIX-A-21-d-0033a-l/1975. 90. doboz. 42 MÓL XIX-A-21-d-0033-1/1975. 90. doboz; MÓL XIX-A-21-d-0010-l/1976. 94. doboz. 43 MÓL XIX-A-21-d-002a-l/d/1978. 106. doboz, Miklós Imre elmondása alapján. 44 MÓL XIX-A-21-d-002a-l/d/1978. 106. doboz.
