Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Rajki Zoltán: Az állam és az egyház kapcsolatának jellemző vonásai a Kádár korszakban
76 Egyháztörténeti Szemle III/2 (2002) sos világnézete miatt senkinek nem esett bántódása. A gyakorlatban azonban vallásosnak lenni számos pályán hátrányt, nem egy esetben kizáró okot jelentett. Az egyházakkal a szocializmus építése érdekében „politikai együttműködést” folytattak, a vallásos világnézet ellen azonban szellemi síkon keményen harcoltak, amelynek színhelyei az iskolák, egyetemek, könyvkiadás, sajtó, rádió, televízió voltak. A vallásosságot és az ateizmust propagandájában magánügynek tekintette az állam, de a két világnézet közötti harcban a „társadalmi fejlődés” érdekében állami eszközöket vettek igénybe a materializmus melletti agitációban. A feltételek egyoldalúak voltak, mert az egyházak erősen behatárolt lehetőségeivel szemben az állam „fegyvertára” „korlátlannak” bizonyult.6 A párton belül a vallással kapcsolatos politika területén Kádáréknak két irányzattal kellett megküzdeni: 1. A vallással szembeni engedékenyebb magatartást támogatók, akik a vallás elleni harcot értelmetlennek tartották, mert a szocializmusban magától eltűnik. 2. Az egyház elleni kemény fellépést sürgetők. Szerintük az egyház az utolsó legális ellenség az osztályharc során, ezért rá kell irányítani a fő tüzet. Ellenezték az egyházak anyagi támogatását, és a lojális papokkal való viszony normalizálását.7 A Kádár-korszak első felében az utóbbi irányzat komolyabb befolyással rendelkezett, később csökkent ajelentősége. Az állam valláspolitikájának főbb célkitűzéseit a Kádár korszakban az MSZMP Politikai Bizottságának (PB) 1958-as döntése határozta meg. Eszerint „Nem szabad összekeverni a vallást, mint világnézeti harc eszközeit, módszereit a klerikális reakció elleni harc módszereivel. Amíg a vallásos világnézet leküzdésében a felvilágosító és nevelő munka eszközeit alkalmazzuk, addig a klerikális reakció ellen a politikai és adminisztratív harc minden eszközeit igénybe vesszük.”8 Kádár János az egyházakkal való kapcsolatot nem tekintette lényegtelen kérdésnek. A Politikai Bizottság ülésein erőteljesen képviselte azt a nézetet, hogy az egyházi ügyekkel foglalkozó szervezeteknél (ÁEH, Hazafias Népfront, tanácsok) komoly felkészültségű személyek dolgozzanak, akik ismerik és alkalmazzák a párt irányvonalát. Az egyházi vezetőkkel, lelkészekkel gyakrabban kívántak tárgyalni. A találkozásokhoz megfelelő rangú állami (és nem párt) tisztviselőket delegáltak napi kapcsolatok terén a legmagasabb szinten miniszterhelyettesi rangban.9 A párt egyházi személyektől való tartózkodásának hátterében az állt, hogy csupán az állam (és nem a párt) és az egyház egyezhet meg egymással, de a két világnézet hordozója (a párt és az egyház) egymás ellen harcot folytat a társadalom feletti befolyásért. A magyar egyházpolitika intézményrendszere és működési mechanizmusa Az ÁEH jelentőségének, összetételének, rangjának növelése már 1958. végén felmerült a párt új egyházpolitikájának kidolgozásakor. Ennek érdekében a másodminiszteri rangról államtitkárrá emelték vezetőjét, és a helyettesek, funkcionáriusok szintén komolyabb államigazgatási pozícióba kerültek azzal a céllal, hogy az egyházak vezetői komolyan tárgyaljanak velük. 1956-ban a Közoktatásügyi Minisztérium alá került intézmény 1959-ben ismét a Minisztertanács felügyelete alatt önállóan végezte feladatát 6 Balló, 1968. 18-28. p. 7 M-KS 288. f. 5. cs. 172. őe. (1960. márc. 1.). Jelentés és határozat az 1958. július 22-én a vallásos világnézet elleni harcról és a vallásos tömegek közötti felvilágosító és nevelőmunka feladatairól hozott határozat végrehajtásáról. 8 MOLNÁR ATTILA (bev. és közzéteszi): A vallásos világnézet elleni eszmei harcról az MSZMP Politikai Bizottsága 1958. júl. 22-i határozata. In: Protestáns Szemle, 1994. 1. sz. (továbbiakban: MOLNÁR, 1994.) 59. p. M-KS 288. f. 5. cs. 82 őe. 2., 4-6. p. 9
