Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ugrai János: Egészségügyi viszonyok a Sárospataki Református Kollégiumban a 18-19. század fordulóján
Ugrai János: Egészségügyi viszonyok... 61 egészére érvényes általános következtetéseket nem vonhatunk le. A következő egészségügyi kimutatás csak 1845-ből maradt ránk, ekkor Milotai Józsefkészített év végi, az előzőnél jóval vázlatosabb jelentést az 1844/45. évi tanévben megbetegedettek számáról. Itt az alsóbb évfolyamokban mindössze harminc, az akadémisták között pedig negyvenhat megbetegedést, többnyire hideglelést, megfázást jegyeztek föl. A jelentés arról is beszámol, hogy a tudósítás idején, 1845 szeptemberében huszonkét beteg várta gyógyulását. Ebben az időszakban senki nem halt meg a diákok közül.35 Sajnos nem sok egyéb forrás segíti a munkánkat: a tanulói névsorok nemcsak a mulasztás okát, de többnyire még a hiányzás tényét sem tartalmazzák megbízhatóan. Ugyanakkor kétféle forrás is fennmaradt, amelyek legalább a Kollégiumban előforduló haláleseteket rögzítették, bár azok okáról, az azt kiváltó betegségekről csak ritkán informálják a kutatót. Az 1774 és 1818 között elhunyt pataki diákok emlékére írt versek kötetéből, illetve az 1782-től a Kollégiumból eltávozó deákok nevét, úti célját és az eltávozás okát feljegyző összeírásból egyaránt nyomon követhető a diákhalálozások mértéke, üteme.36 (Sajnos a két forrás összevetéséből nem kapunk megnyugtató eredményt: számos halálozást csak az egyik vagy a másik összeírás örökít meg, így nem lehetünk bizonyosak abban, hogy minden elhunytról tudomást szerezhetünk a két jegyzékből.) 1774-1825 között 86 sárospataki diákot temettek, amely évente 1.68-as átlagot jelent. Számos évben nem fogyatkozott ugyan ily módon az intézmény létszáma, de többször is előfordult, hogy egyetlen évben négy-hat tanuló is elhalálozott. Az emiékversek töredékéből derül csak ki, hogy mi volt a halál oka, két esetben értesülünk balesetről, vízbe fulladásról, az egyik tanuló nehezen lélegzett, „méllyé piheg, az Úr az ő főorvosa”, egy másik deák pedig nyolcnapi hányás-hidegrázás után halt meg. Hasonlóan ritka, hogy a Kollégiumot elhagyók jegyzékéből kiderüljön a halál oka, szerencsés esetben is csak a halál bekövetkeztének a helyszínét jelölték. Egy komolyabb kivételről számolhatunk be, 1821 áprilisában egymás után hatan haltak meg, s az első esethez a „Pestino- Pestinsis” bejegyzést fűzték. Egészségügyi viszonyok a régióban és más kollégiumokban Az egészségügyi viszonyok Zemplénben meglehetősen elhanyagolt állapotban voltak a 18. században. Az 1740-es években a megyében mindössze egy-egy borbély, sebész és gyógyszerész működött.37 Az 1770-es években - a központi kormányzat előírására- már két orvossal, valamint hét seborvossal és a Patakhoz közeli Újhelyen egy patikáriussal is rendelkezett a vármegye. A korabeli források szerint a leggyakoribb és legveszedelmesebb betegségek közé tartozott a fertőző vérbaj, valamint a kollégiumi betegnaplóban is többször megjelenő fertőző láz és harmad-, negyednapos hideglelés, amelyekkel élet-halálharcot vívtak a kezdetleges ismeretekkel rendelkező helyi orvosok.38 Alig harminc évvel később, az 1809. évi törvényhatósági összeírás szerint a mintegy harmincezer nemessel bíró Zemplénben még mindig csak tizenhárom orvos gyakorolta hivatását. A krónikás ezt az adatot kommentálva megjegyzi, hogy nem véletlenül szaporodtak el gomba módra a környéken a kuruzslók és a 35 SRKLt. B. XLVIll. 30. 911. 36 1774-1818 között elhunyt pataki diákok halálára írt versek. SRKKt. 1124.; Protocollum Schola Patakiana Valedicentium. SRKLt. K.a. I. 21. 37 Elekes, 1932.1137-1139. p. 38 Dongó Gyárfás Géza: Egy-két adat Zemplénvármegye közegészségügyének történelméhez. In: Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. XV. kötet. Sátoraljaújhely, 1910. 319-320. p.
