Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)

2002 / 2. szám - TANULMÁNY - Szlávik Gábor: Nyugat-Kis-Ázsia városi szervezete és tartományi igazgatása a keresztény közösségek megszilárdulása idején (történeti vázlat) II.

20

Egyháztörténeti Szemle III/2 (2002)

Asia Minor, JRS LXXX (1990), 183-193 (recenziók). A tartományi gyűlések idővel bizonyos politikai színezetet is nyertek, amennyiben a szertartás után a császárkultusz az egyes városokból vagy törzsi közösségekből egybegyűlt papjai {flamines perpetui) megtárgyalták a helyi ügyeket, és szükség esetén határozatot hozhattak sérelmeik a császár elé terjesztéséről is (Dig. XLV11 14,1). így ezek a conciliumok, melyeken a tartomány Asiarchésmk, Bithyniarchésnak stb. - is - nevezett főpapja elnökölt, némi befolyással voltak (legalábbis a császárság első két évszázadéban) a provinciák igazgatásának menetére, így a helytartók tevékenységére is: vö. Tac. ann. XV 20,1. és CIL XIII,3162.

55 Aelius Aristeidés „Róma-beszédében” említés nélkül hagyja ezeket - az előző jegyzet második felében részletesebben is ismertetett - tartományi gyűléseket.

56 Dig. XXVII 1,6:8-12 (Antoninus Pius rendelete a saját városukban, illetve szülőföldjükön [patris] tevékenykedő filozófusok, rhétorok, grammatikusok és orvosok a közterhek alóli mentesítéséről [aleiturgésia]. A később Commodus, majd Septimius Severus által is megerősített rendelet abból is szempontból is jelentős számunkra, hogy tételesen felsorolja a helyi közösségek polgáraira kiróható állami és városi közterheket). Magyarul is, in: Borhy L. (szerk.), Római történelem. Szöveggyűjtemény, Budapest 1998; Nr. 3.39. 156sk. (Antoninus Pius rescriptumának bevezető részéhez 1. fentebb a 1/234-235.sz. jegyzeteket.) A császárok az egyes rhétorok (olykor a rhétorok családja, ám általában véve csak egyenes ági leszármazottaik) számára biztosított - a fentieken túlmenő - egyéni kedvezményeihez 1. pl. a kor legismertebb és legnagyobb hatású szofistájának, a Traianustól, majd Hadrianustól is egyaránt több ízben kedvezményezett Antonius Polemónnak az esetét: Philostrat. vit. soph. 1,25 - 533ij. Szélesebb kitekintéssel a fentiek egészéhez vö. még G.W. Bowersock, Greek Sophists in the Roman Empire, Oxford 1969; kuln. 30-42 (Ch. Ill: Special Privileges).

57 Közelebbről a tartomány eltérő jogállású, de belső igazgatásukban több-kevesebb önállósággal rendelkező városi közösségeire gondolok itt.

58 Ebben az értelemben utal az Asia tartományt képviselő koinoma Aelius Aristeidés is: 1. pl. or. XXI11,8.

59 A Kr. u. 155/156-ban éppenséggel nem a megszokott helyen, Pergamonban, hanem a rivális Smyrnaban ülésező koinon Asias [latin terminológiával: concilium provinciae] említésével 1. pl. Mart. Polycarpi 9,l-2skk (ed. H. Musurillo, The Acts of the Christian Martyrs, Oxford 1972; 8skk; lapszámozás az akta elejétől); vö. Euseb. hist. eccl. IV,15. Egy további párhuzam ugyancsak az eusebiosi HE-ből: V 1,47 (Lugdunum); mindkét esetben a helytartó alkalmi - szabályszerűen egyébként nem kimutatható - részvételével ezeken a gyűléseken.

f’° Az asiarcbés tisztét betöltő tralleisi Philippos (Mart. Polycarp. 12,2; 21,1; vö. Euseb. hist. eccl. IV 15,27; továbbá OGIS 498. és 499.) a tartományi helytartóval, a Polykarpos-aktában csak tisztsége (anthypatos) jelölésével említett L. Statius Quadratusszal (1GRR IV,1339.) együtt lépett fel az eljárás során.

61 Kr. u. 156/157; a korábbi, az ezzel kapcsolatban felmerülő jogos kétségek ellenére sokáig elfogadott datálás szerint. (Egy másik, hasonló érveket felvonultató variáns a 155/156-os évet jelöli meg.) C.A. Behr újabb, számos figyelemre méltó érvet felsorakoztató datálási kísérletéhez (Kr. u. 166) 1. uő. ANRW II 34,2 (1994), 1198-1200; vö. még 1215. n. 318.

62 L. pl. Tac. ann. XIII 43,1: ... direptos socios, cum Suillius provinciam Asiam regeret [ti. a tartományt Kr. u. 52 és 53 között igazgató P. Suillius Rufus; vö. IGRR IV,972.], ac publicae pecuniae peculatum detulerunt. Hasonló példák a szomszédos tartományokból sem hiányoztak. A Kr. u. II. század első évtizedeiben két (volt) helytartót is bevádolt Rómában a hivatali ideje alatt elkövetett visszaélésekért a bithyniai koinon: Plin. epist. IV,9; V,20; VI,5;13; VII,6;10. Egyiküket, C. lulius Bassust (PÍR2, 1 205) végül elítélték. A másik volt proconsul, Varenus Rufus (PÍR, V 177) perének végső kimenetele nem ismeretes.

63 Vö. Dión Chrys. or. XLIILll: hégemón ponéron (vélhetően a Bithynia-Pontust Kr. u. 100 és 105 között kormányzó lulius Bassus, vagy kisebb valószínűséggel a tartományban elkövetett visszaéléseiért később - Kr. u. 106-ban - ugyancsak törvényszék elé idézett Varenus Rufus).

64 Az alkalomszerűen ismétlődő helyi konfliktusok főbb kiváltó okaira korábban többször is kitértem. (Ezek előzetes megjelölésével 1. az I/126.sz. jegyzet második felét.) Ami pedig az egymást követő proconsulok erőszakos fellépését, gyakori zsarolásait, egészében véve pedig az önkormányzatú városok belső ügyeibe való beavatkozását illeti (vö. Philostrat. vit. soph. 1,19 - 512§.), Dión Chrysostomos több alkalommal utal, ill. olykor nyomatékosan is rámutat arra, hogy m indenekelőtt a városok közötti viszály kodások - a „görögök [e jellemző] ostobasága” (Hellénika hamartémata: XXXVIII,38.) - nyújtanak a helytartóknak alkalmat arra, hogy megvalósíthassák