Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - TANULMÁNY - Szlávik Gábor: Nyugat-Kis-Ázsia városi szervezete és tartományi igazgatása a keresztény közösségek megszilárdulása idején (történeti vázlat) I.
16 Egyháztörténeti Szemle III/l (2002) gekből és adományokból állt (vö. X 17b,2; 23,2.), valamint a búié létszám feletti, kooptált tagjainak204 - részben ugyancsak késó'bb befolyó - beiktatási pénzeit jelentette itt (vö. X 39,5; 121,1.). A legtöbb városban legalábbis ez volt a helyzet. így érthető', hogy a városok pénzügyi egyensúlyáért, belső rendjükért és a városokból befolyó adójövedelmeiért egyaránt aggódó központi kormányzat miért volt ennyire óvatos. Adományokból és közpénzekből egyaránt hatalmas összegeket tékozoltak el „a végtelen számú versenyjáték” (Aristeid. or. XXVI,99 - K.) - zenei agónok205 és sport- rendezvények, vagy más ünnepi játékok, így például a drámai fesztiválok- méltó kiállítására is. Mindez a városok közötti versengés része volt. Végül azonban, hasonlóképpen a túlzott létszámban, vagy a helytartó által feleslegesnek ítélt alkalommal történő követségküldések eseteihez,206 a császári kormányzat itt is beavatkozott. Az újabb agónok alapításának tiltásával, vagy a már meglevők költséghányadának jelentős korlátozásával kívánták egyensúlyba hozni az egyes közösségek kritikus pénzügyeit. Hadrianus alatt (vagy már korábban) senatusi határozat rendelkezik arról, hogy a város javára tett hagyatéki felajánlások esetében ne az ilyesfajta játékok rendezésére, hanem a város sürgetőbb szükségleteire fordítsák az adományozott pénzt (Dig. L 8,6: Valens). Antoninus Pius uralkodása idején hasonló tendenciát figyelhetünk meg a római hatóságoktól feleslegesnek tartott, vagy túlzottnak ítélt középítkezések szabályozása esetében, azok tiltása vagy korlátozása terén. Pius egyik rescriptuma értelmében az új középületek emelésére tett hagyatéki felajánlások esetén kívánatosabb lenne, ha a városi hatóságok nem erre, hanem inkább a már meglevő közösségi létesítmények karbantartására fordítanák ezt a pénzt (Dig. L 10,7.).207 A Kr. u. III. században azután szinte egyetlen új középítkezésbe sem kezdhettek magánfelajánlás alapján vagy közpénzekből, ha nem volt meg hozzá az uralkodói engedély.208 A túlzottnak vagy indokolatlannak tartott kiadásokat egyebekben már korábban is megakadályozták a curatorok.209 Egy görög tartomány a római Keleten: Asia provincia. A tartomány igazgatása210 Az Asia provincia igazgatására szóló megbízatás - akárcsak Keleten a császári Syria tartományé (SHA, vit. Pert. 2,11: Syriam meruit)- a senatori karrier egyik kiemelkedően jelentős állomásának számított.211 A két legfontosabb senatori provincia, Africa proconsularis és Asia helytartói a tekintélyes consularisok közül kerültek ki, általában tíz-egynéhány évnyi várakozás után (vö. Tac. Agr. 42,1.).212 Rang és tekintély dolgában tehát meglehetősen magasan álltak,213 hozzáértésük pedig korábbi adminisztratív gyakorlatuk alapján - legalábbis elvben - biztosítva volt. A senatusi irányítás alá tartozó Asia provincia proconsuli rangú helytartója általában egy évig214 (esetenként ennél hosszabb ideig) maradt hivatalában. A tartomány igazgatásával megbízott helytartót három - senatori rangú - legatus segítette adminisztratív teendőinek ellátásában,215 a pénzügyek intézésében pedig kezdetben az ezzel megbízott - ugyancsak senatori rangú — quaestor216. Viszonylag kis számú segédszemélyzetükkel — a tartomány helyőrségét adó csapatok állományából szolgálattételre a helytartó székhelyére vagy a tartomány valamely adminisztratív központjába (statio) vezényelt beneficariwa.1 együtt217 - ez utóbbiak alkották a helytartó hivatalát (officium consularis).218 Az állami jövedelmek ellenőrzését azonban hamarosan egy lovagrendű procurator irányítása alá rendelték, akit egy császári szabados (szabadon bocsátott: libertus) segített hivatalában (vö. Tac. ann. XIII 1,1 ;2.). Mindez jelentős mértékben szűkítette a senatori provincia igazgatásával megbízott proconsul hatáskörét.
