Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - RECENZIÓK - Dankó Imre: Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum diáksága 1682-1851
168 Egyháztörténeti Szemle III/l (2002) A politikai karrierről szóló része a derekas részét teszi ki a könyvnek. Ez érthető is, mivel ez a bibliai rész, s ez esetben is szerzőnk a Biblia szövegéből merit, igaz azt szépen rendezgeti, csoportosítja, rendszerezi, hogy abból egy pontosabb képet rakjon össze. Olyan, mint egy szépen kidolgozott életrajzi regény: a kiválasztott; a bujdosó király; a hatalom megragadása; a király hatalma teljében; családi és politikai viharfelhők. Maga a tagolás magától értetődő, és követi a bibliai menetrendet. A kidolgozottság tekintetében a szerző Dávid talán eddig ismeretlen, vagy legalábbis eddig még fel nem fedezett arcát tárja elénk. Olyan apró vonásokat, melyek mindig is előttünk álltak, ha a Biblia lapjait lapozgattuk, de valahogy sose állt így össze bennünk ez a kép. Egy-két vonásra talán érdemes felhívnunk a figyelmet: Dávid Saul udvarába kerülésének kettős elbeszélése; Dávid-Elhánán azonossága vagy kettőssége; „sajnálatos” halálesetek (Nábál, Abnér, Absolom) és a kevésbé sajnáltak; Simei vádjának igaza. Dávid intézkedései közt sok reálpolitikai tettére figyelhetünk fel, aki nagy gondossággal szerezte meg, aztán szerezte vissza, tartotta meg, majd ügyesen továbbította és a támogatott utódra hagyta a hatalmát. Ugyanígy hálásak lehetünk a szerzőnek, hogy a Saul-Dávid életrajz megannyi apró részletére, családi vonatkozásokra, politikai szövetségekre és katonai elemekre is ráirányítja figyelmünket. Két korszak határán, egy új születésének a tanúivá válunk, ahogy a könyvet olvassuk. Dávid királysága a modernséget, a gyökeresen újat, az alapvetően mást hozta el az ország lakossága számára a külső fenyegetettség közepette. A könyvben nagy hangsúlyt kap Dávid birodalomszervező és-építő zsenialitása is: zsoldoshadsereg, kultusz, hivatalnokrendszer (és esetleg adó?) kiépítése stb. Nagyon szerencsésen ötvözi a szerző a német-irányultságú teológiai irodalmat és az angolszász területek eredményeit. Veiola, Oeming és W. Dietrich mellett J.D. Levenson, Brueggemann és D. Clines nevével és gondolataival is találkozunk. Ez a kiegyensúlyozottság azt hiszem nagy erénye szerzőnknek, s talán magyar nyelvterületen elég kevés alkalommal figyelhetünk fel e jelenségre. Mit is mondhatnánk befejezésül? Talán az a legjobb, ha nem mondunk semmit, csak idézzük a könyv alcímét: „Tud lantot pengetni, harcra termett és az Úr van vele”. A szerzőnk tud valamit — néha többet, mint azt sejtetné, van tárgyi tudása, van stílusa és írásából érződik a spiritusz, meg a Spiritus. (Kovács Csongor) Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum diáksága, 1682-1851. Szerk.: Szabadi István. Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár, 2001. (Editiones Archivi Districtus Reformtatorum Transtibiscani, VIII.) 418 p. Diáknévsoraink kiadása különösen fontos az úgynevezett „őrhely”, „végvár” iskoláink esetében. Csak fokozza az igényt ezen iskolák diáknévsorainak közreadására az, hogy ezen iskoláink legtöbbje a trianoni békediktátum után más országokhoz tartoztak és tartoznak még ma is. A pozitivista történetírás, beleértve az iskolatörténet-írást is, megkövetelte a kutatott intézmények, intézetek, iskolák történetének egzaktságra törekvő feldolgozását.
